Úristen, milyen sivár! – Renée Zellweger reakciója még az Oscar-díjas látványtervezőt is meglepte, aki Szolnokon mesélt a történtekről

Denzel Washington, Robert De Niro, Russell Crowe, Renée Zellweger – csak néhány világsztár, akikkel Wynn Thomas pályafutása során együtt dolgozott. Az Oscar-díjas látványtervező most Szolnokon avatta be a közönséget Hollywood kulisszatitkaiba: többek között elmesélte, hogyan keltette életre Zellweger egy filmdíszlet bútorait, és miért kellett egy egész utcát átalakítani A remény bajnoka forgatásához. A különleges mesterkurzust az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon tartották.

A hollywoodi filmek világába nyerhettek betekintést azok, akik október 14-én ellátogattak a szolnoki TISZApART Moziba. A 33. Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál vendége ezúttal Wynn Thomas volt, aki több mint négy évtizede dolgozik az amerikai filmiparban, 2025-ben pedig tiszteletbeli Oscar-díjjal ismerték el munkásságát. A közönség először Ron Howard 2005-ös, Russell Crowe és Renée Zellweger főszereplésével készült A remény bajnoka című filmjét láthatta, majd annak látványtervezőjétől hallhatta, hogyan születtek meg a vásznon látott helyszínek.

Thomas már az előadás elején jelezte, hogy nem hagyományos előadást szeretne tartani. „Ez nem előadás. Ez beszélgetés” – fogalmazott, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy bátran szakítsák félbe kérdéseikkel. Mielőtt azonban a konkrét filmekre rátért volna, elmagyarázta, mit is csinál valójában egy látványtervező. „A látványtervező feladata, hogy az író szavait kézzelfogható képekké alakítsa. Ezt úgy érjük el, hogy a forgatókönyvet vizuális nyelvre írjuk át” – mondta. Hozzátette, bár a végeredményért gyakran a rendezőt vagy az operatőrt dicsérik, a film vizuális világának kialakítása elsősorban a látványtervező felelőssége.

Wynn Thomas és Robert De Niro a ’93-as Bronxi mese forgatásán.

Munkájának kiindulópontja minden esetben a forgatókönyv, amelyet először kizárólag a történetre koncentrálva olvas el. Ezt követően egyeztet a rendezővel, majd képeket, fényképeket és korabeli dokumentumokat gyűjt. „A rendező olyan, mint egy zenekar karmestere. Nem azt mondja meg, hogyan játssz a hangszereden, hanem azt, hogyan értelmezd a művet” – magyarázta. Saját bevallása szerint három dolog különösen fontos számára: a szín, a tér formája és a textúra, amelyekkel a szereplők érzelmi állapotát is képes érzékeltetni.

A remény bajnoka kulisszatitkai különösen nagy hangsúlyt kaptak, hiszen a közönség az előadás előtt láthatta a filmet. Thomas elárulta, hogy a nagy gazdasági világválság idején játszódó történetet Torontóban forgatták, ahol egy használaton kívüli sportcsarnok megfelelő helyszínt biztosított a bokszjelenetekhez. A látványvilág megtervezésekor azonban nem akarta egyszerűen lemásolni a korabeli fényképeket. „A világválságról őrzött emlékeink fekete-fehérek, mert a korszakból származó fényképek többsége is fekete-fehér. Ezért a lehető legkevesebb színre akartam korlátozni a palettát” – idézte fel. A végeredményt így jellemezte: „Ez tulajdonképpen egy fekete-fehér film, színesben.”

Russell Crowe és Renée Zellweger főszereplésével készült A remény bajnoka (Cinderella Man) című film látványtervei

James Braddock és családja otthonának kialakításakor szintén az érzelmekből indult ki. A család addigra szinte mindenét elveszítette, ezért Thomas egy kőfalakkal körülvett alagsori lakásba helyezte őket. A szűk udvar és a sötétre festett téglafalak azt az érzést erősítették, mintha a világ összezárulna a szereplők körül. „Nem a forgatókönyv valóságát akartam szolgálni, hanem azt az érzelmi valóságot, amelyet látványtervezőként éreztem” – indokolta döntését.

A lakás díszlete eleinte még Ron Howard rendezőben is bizonytalanságot keltett, ezért arra kérte Thomast, mutassa meg Renée Zellwegernek. A színésznő első reakciója nem volt túl biztató: „Úristen, milyen sivár!” Thomas azonban elmesélte neki, milyen történetet képzelt az egyes bútorok mögé, például hogy az egyik szék a karakter nagymamájáé lehetett. Zellweger ezután maga kezdett múltat kitalálni a berendezési tárgyaknak. „Ekkor már tudtam, hogy biztonságban vagyok” – emlékezett vissza nevetve. Szerinte ugyanis a színésznek nem egyszerűen játszania kell a díszletben, hanem otthonosan kell mozognia benne.

Az előadás további részében A számolás joga című filmről is beszélt, amelyben a NASA-nál dolgozó afroamerikai nők történetét kellett vizuálisan megjelenítenie. A hosszú folyosók és kör alakú helyiségek tudatos döntések eredményei voltak: Katherine Johnson útját az űrhajósok ismeretlenbe vezető utazásával állította párhuzamba. Thomas hangsúlyozta, hogy a szereplők otthonának társadalmi helyzetüket is tükröznie kellett. „Ezek a nők nem voltak szegények. Középosztálybeliek voltak, és ennek a környezetükben is meg kellett jelennie.”

A Steve Carell és Anne Hathaway főszereplésében készült Zsenikém – Az ügynök haláli című vígjátéknál már egészen más kihívásokkal szembesült. A titkosszolgálati központ hatalmas díszlete egymillió dollárba került, miközben a producerek eredetileg ennek csupán a felét szánták rá. Spike Lee Da 5 Bloods című filmjénél pedig Thaiföldön építettek vietnámi romokat, részben hungarocellből és fából. A dzsungel közepének tűnő helyszíntől valójában néhány tucat méterre bevásárlóközpont állt. A közönség kérdéseire válaszolva Thomas végül arról beszélt, mennyire meghatározó számára a közös munka: „Hihetetlenül sok rendkívül tehetséges emberrel dolgozhatsz együtt, ez az egyik legnagyobb öröme a munkámnak.”

Wynn Thomas és Spike Lee a Da 5 Bloods című film forgatásán

Képek: NY Post, Downtown Alliance, mainemedia.edu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek