Elméletileg több is lenne az emeleten, gyakorlatilag azonban az összes többi zárva volt. Az pedig, hogy sem WC-papír, sem annak tartója nem is volt a mellékhelyiségben, szintén komoly problémát jelez az újonnan átadott osztályokkal kapcsolatosan.
Tovább olvasomKategória: JNSZ megyei hírek
Jász-Nagykun-Szolnok megye hírei
Mezőtúron tartott közönségtalálkozót a Sztárban Sztár leszek! híressége
Néhány héttel ezelőtt a Szol24 is beszámolt róla, hogy sikert sikerre halmoz a TVS Sztárban sztár leszek! című műsorában a mezőtúri Karapancsev Kristóf. A tehetséges fiatalember november 21-én, azaz tegnap délután egy közönségtalálkozó keretében dalokkal és történetekkel várta a Szabadság Mozi- és Színházterembe a neki rendületlenül szurkoló helyieket.
Tovább olvasomA Szolnoki úton folytatódott a belterületi fásítás Martfűn
A településfásítási program keretében harminc gömb szivarfa elültetését kezdte meg a Szolnoki út a gyalogos járda és kerékpárút melletti területén az önkormányzat településüzemeltetési csoportja a napokban. A faültetés szakmai megvalósítását Csősz József, a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szakembere segítette.
Tovább olvasomMindenképpen szeretnék, ha posta lenne Porteleken
Tavaly év végén bezárt a Jászberényhez tartozó Portelek postája. A város tárgyal a postával, hogy ismét lehessen ott szolgáltatás. Közel a megoldás.
Tovább olvasomIdősbarát Önkormányzat Díjat kapott Jánoshida
Az idősek támogatását szolgálja az Idősbarát Önkormányzat Díj, amelyet néhány nappal ezelőtt huszadik alkalommal adtak át. Egy kis Jász-Nagykun-Szolnok megyei község, Jánoshida hosszú idő óta példát mutat ebben a témában, ezzel idén tizenegy másik település mellett, de a megyében egyedül kapták meg a díjat.
Tovább olvasomSzolnokon és Jászberényben is kedvezményes áron mozizhatnak a tanulók
A Klassz napok országos program keretében az Art-Mozi Egyesület és a Filmintézet jóvoltából 500 forintos kedvezményes jegyáron nézhetnek magyar filmeket az általános és középiskolások. Tizenhét város tizenkilenc mozija csatlakozott a kezdeményezéshez, köztük a megyeszékhely Szolnok és a Jászság fővárosa, Jászberény.
Tovább olvasomLesújtó Szolnok megyei adatok érkeztek a csapvíz minőségéről
Az ivóvízminőséget vizsgáló rendszer kritériumainak változásával a tavalyi évben nem készült átfogó jelentés, az idei adatokat látva pedig elmondhatjuk, legalább boldog tudatlanságban éltünk a 2022-es évben. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) által a csapvíz minőségével kapcsolatos országos adatok települési lebontásában mind országosan, mind Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyenesen lesújtóak.
Tovább olvasomÖrömhír a mezőtúriaknak: jövőre újra megrendezik az East Festet
Szűcs Dániel polgármester jelentette be, hogy 2024 áprilisában ismét megrendezik az idén elmaradt eseményt.
Tovább olvasomKét “atombombát” dob le a Fidesz Jászapátin
Védjük meg a szuverenitásunkat! címmel spriccelnek szét a Fidesz prominens személyiségei az országban annak érdekében, hogy meggyőzzék az embereket, meg kell védeni az országot attól a rendszertől, ahova tartozunk (jelenleg): a nyugattól, Brüsszeltől. Jászapátin máris két ikonikus alak, Kövér László és Bayer Zsolt harsoghatja majd a fideszes mantrát és ejtheti kábulatba a híveket.
Tovább olvasomTalálkozót szerveztek a Nagykun, Kiskun és Jászkun kapitányai
Borkóstolóval kezdődött a Bács-Kiskun megyei Helvécián, a Petőfi Sándor Művelődési Házban szervezett hármaskerületi kapitányi találkozó, ami a Hegede Kertészet megtekintésével folytatódott. Az esemény apropóját az adta, hogy a Kiskunság, a Nagykunság és a Jászság alkotta főkapitányok közösen tanácskoztak a térség helyzetéről.
Tovább olvasom