Sárdobálás és indulat helyett kulturált párbeszéd – interjú Farkas Csongor mezőtúri polgármester-jelölttel

Mezőtúr rendkívül érdekes helyszíne lesz a közelgő önkormányzati választásoknak: bár a 2022-es időközi voksoláson nagy fölénnyel nyert a Fidesz-KDNP által támogatott Szűcs Dániel, a helyi ellenzéki közösség, a Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület (TEKE) lendülete azt mutatja, van mit keresnie a városban a kormánykritikus erőknek is. A TEKE Farkas Csongort indítja, vele interjúztunk.

Tovább olvasom

Apró, de fontos lépésekkel indult be a zeneiskola-projekt Jászberényben

A Szol24-en már többször olvashattak a jászberényi Malom-projekt hányatott sorsáról, amit az előző ciklusból örökölt meg a jelenlegi városvezetés. A beruházás kapcsán hamar problémák merültek fel, a főmérnök különböző okokkal indokolta a kivitelezés leállását, szabálytalanságok derültek ki, feljelentések születtek. Bár a megyei közgyűlés megígérte, majd visszavonta az egy milliárd forintos támogatását, néhány hete újra munkások jelentek meg a területen.

Tovább olvasom

A részegen balhézó képviselő állítja, maga a DK találta ki, hogy kiskorúakat zaklatott

Kiskorúak zaklatásával vádolják a lemondott tiszaföldvári alpolgármestert, aki mindent tagad – írtuk meg március első napján azzal a bizonyossággal, hogy ezzel az ügy nem fog véget érni. És valóban: a részeg botránya miatt lemondott tiszaföldvári alpolgármester, Cseuz Zsolt szerint a helyi „szomszéd”, akit a DK-s Mészáros Dávid területi igazgató szólaltatott meg és állítja, Cseuzék kiskorú lányokat zaklattak, igazából maga Mészáros volt eltorzított hangon.

Tovább olvasom

Elvágta háza kertjében a gázcsöveket egy mezőtúri férfi, mert megharagudott a szolgáltatóra

Más típusú órát szeretett volna beköttetni, ám miután ezt a kérését visszautasították, nagy haragra gerjedt. Azzal fenyegetőzött, hogy megnyitja a csapot és meggyújtja a gázt. A hatóságok ezt nem kívánták megvárni.

Tovább olvasom