Nem áll fenn törvényes oka a zenész által kért halasztásnak. A zenészt jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték víz-, gáz- és áramlopás miatt, de közvetlen életveszélyre hivatkozva halasztást kért január végén. A Budapest Környéki Törvényszék szerdai közleménye ugyan nem nevezte meg a Lagzi Lajcsi művésznéven ismert Galambost, de az adatokból egyértelműen kiderült, hogy az ő ügyéről van szó. Azt írják, a Budaörsi Járásbíróság múlt kedden megállapította, hogy a halasztás nem engedélyezhető, ugyanis annak törvényes oka nem áll fenn – írja a HVG.hu. Egy nappal később, múlt hét szerdán mentő vitte…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Jó reggelt Szolnok! Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk A szerda már rövid napos időszakokkal kecsegtet, de alapvetően sok felhő lesz felettünk, és elszórtan kialakulhat időnként eső, zápor. Élénk, a Dunántúlon többfelé erős lesz a déli-délnyugati szél. Melegszik az idő, 9-15 fok közötti maximumokra van kilátás. Ma őket ünnepeljük Névnap Zoltán, Apol, Apolka, Apolló, Apollónia, Aracs, Arad, Aramisz, Beáta, Csolt, Filemon, János, Julián, Juliánusz, Júliusz, Kada, Szilvánusz, Zolta A Zoltán név jelentése és eredete: A név eredete török-magyar vonalakra vezethető vissza; a „sultan” ótörök szóból származik. Jelentése „uralkodó”, „fejedelem”. További változatai a Zolta, rokonnevei a Zsolt, Solt. Női…
Tovább olvasomRészeg volt Judy, ezért maradt el a koncert – állítja a szervező
A szolnoki énekesnő Demjén Ferenc és Curtis nyomdokaiba lépett? A Groovehouse egy mezőkövesdi szórakozóhelyen lépett volna fel szombat este, de a beharangozott buli elmaradt. A hely tulajdonosa a nyilvános közösségi oldalán egy bejegyzésben az énekesnőt okolta a történtekért, mondván Judy nem volt olyan állapotban, hogy közönség elé lépjen, részeg volt. A bejegyzést szerettük volna idézni olvasónknak, de azóta már törölték. A Blikk megkereste a tulajdonost, aki néhány információt megosztott lapunkkal, ám később visszavonta a szavait. A tulajdonos állítása azért is döbbenetes, mert a Groovehouse-t huszonöt éves pályafutása során elkerülték a…
Tovább olvasomJó reggelt Szolnok! Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Kedden felhős, borongós időre van kilátás, és több tájegységünkön kell számítani időnként esőre, záporra. A délies szél sokfelé élénk, néhol erős lehet. Hajnalra helyenként pára, köd képződhet. Reggel -3 és +4, délután 6 és 12 fok között alakulhat a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Tamás, Perpétua, Rupert, Ubul A Tamás név eredete és jelentése: Héber-görög eredetű, az arámi Teomo (iker) név görög Thomasz (csodálatos) alakjából. Jelentése „iker”, „csodálatos”. A Tamás név jellemzése: A Tamások általában érzékenyek, álmodozóak, akik mindig készen állnak valami gyerekes csíntevésre vagy játékra. Különösen fogékonyak…
Tovább olvasomDominált a Red Bull, Alonso volt a hős Bahreinben
Egy pillanatig sem forgott veszélyben a címvédő sikere az F1-es szezonnyitón, ráadásul kettős győzelmet arattak a bikák. Az Aston tényleg betört az élbolyba, Leclerc alatt megállt a Ferrari. Magabiztos idénykezdetet produkált a Red Bull a Formula-1-es Bahreini Nagydíjon: az időmérőn ugyan nem volt messze tőlük a Ferrari, de így is kisajátították az első rajtsort, a futamon pedig különösebb probléma nélkül vezette kettős győzelemre őket Max Verstappen és Sergio Perez – írja a Formula.hu. A bikák teljesítménye olyannyira lehengerlő volt, hogy az alulteljesítő Mercedesszel hetedik helyen beérő George Russell már oda…
Tovább olvasomJó reggelt Szolnok! Hétfői időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Hétfőn felhős, borongós időre van kilátás kevés napsütéssel, és többfelé kialakulhat eső, nyugaton, északnyugaton, majd északon havas eső, esetleg kisebb havazás. A változó irányú szél többfelé felélénkülhet. Hajnalban -4, +3, délután 4 és 11 fok között alakulhat a hőmérséklet, az északi, északkeleti tájakon lesz hidegebb. Ma őket ünnepeljük Névnap Inez, Aglent, Ágnes, Agnéta, Elvira, Felicita, Felicitás, Felicitász, Fridolin, Frodó, Gotlib, Kolett, Koletta, Koriolán, Kozett, Perpétua Az Inez név eredete és jelentése: Görög eredetű név, az Ágnes spanyol formája. Jelentése: szent, tiszta. Az Inez név jellemzése: Szeret szeretetet adni,…
Tovább olvasomNem semmi: nagyon megjárták a Liu-testvérek, Kína nem nevezte őket a világbajnokságra
Sokan úgy gondolják, hogy a kínaiak jól megvezették két olimpiai bajnokunkat, mindent megígértek, de csak a riválisokat akarták eltakarítani az útból, ők a saját embereiket nevezik, de kivették a képletből Liuékat, mint legfőbb vetélytársakat. Vajon előre eltervezett volt ez a dolog? Vissza kellene-e fogadnia Magyarországnak a két, nemrég még magyar színekben versenyző korcsolyázót? Egyáltalán visszajönnének? Igencsak kellemetlen meglepetés érte a Liu testvéreket: Kína nem nevezte őket a közelgő gyorskorcsolya-világbajnokságra. Nagy port kavart, amikor a két olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázónk, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang (Ádó) bejelentették, hogy a jövőben…
Tovább olvasom2035-re minden második ember túlsúlyos lehet
Az Elhízástudományi Világszövetség jelentése szerint különösen meredeken emelkedik az elhízottak aránya a gyerekek, valamint az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között – a szövetség elnöke cselekvésre szólította fel a politikai döntéshozókat, mert a túlsúllyal összefüggő betegségek a társadalomra is többletterhet róhatnak. Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig – húzza alá a friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation). Louise Baur, a szövetség elnöke „egyértelmű figyelmeztetésnek” nevezte a beszámolót, és felszólította a politikai döntéshozókat: tegyenek lépéseket, hogy…
Tovább olvasomMicsoda meccs volt, a ZTE legyőzte a Szolnokot
Zalakerámia ZTE KK – Szolnoki Olajbányász 79-78 (22-14, 26-26, 14-21,17-17) Bajnokság, 21. fordulóZalaegerszeg, Városi SportcsarnokKapitány Gellért, Farkas Gábor, Kovács Nimród János (Páli dr. Kálmán) Zalakerámia ZTE KK: Trice 9/3, O’Reilly 24/9, Polster -, Smith 17/3, Osztojics 12. Cserék: Németh 5, Zsiros 3/3, Szalay -, Keller I. 4/3, Rakicevic 5. Szolnoki Olajbányász: Durham 11/3, Barnes 13/3, Lukács 5/3, Szubotic 8 ,Williamson 15/3. Cserék: Gavin 10/6, Rudner 14/3, Pongó 2, Gilszki -. bb1.hu Fotó:A zalaegerszegi Mitchell Daniel Smith és a szolnoki Auston Barnes a férfi kosárlabda NB I 22. fordulójában játszott Zalakerámia ZTE KK…
Tovább olvasomMegdöbbentő részlet derült ki a magyar milliárdos múltjából
Rendőr barátját vitte ittasan a halálba Balogh Levente: felfüggesztetett büntetéssel megúszta az RTL milliárdos sztárja , írta a Blikk. A lap azt írta, hogy élete talán egyik legsötétebb titkát fedte fel a Cápák között milliárdos befektetője. Balogh Levente harminc évvel ezelőtt egy halálos baleset részese volt: a karambolban a mellette ülő rendőr barátja elhunyt. Az „ásványvízkirály” saját bevallása szerint azért állt a nyilvánosság elé, hogy másoknak elrettentő példával szolgáljon. A Blikk utánajárt az 1996-os esetnek. Értesüléseik szerint az akkor 27 esztendős Balogh Levente a tragikus napon a barátjával – aki…
Tovább olvasom