Megkapta az amerikai állampolgárságot Vajna Tímea, így hozzáfér öröksége egy jelentős részéhez

Információk szerint nagyjából hárommilliárd forinthoz fér hozzá így, hogy kilenc év után végre megkapta az amerikai állampolgárságot. Vajna Tímea kilenc év óta szerette volna elérni, hogy amerikai állampolgár legyen, és most végre sikerült neki – írja a Blikk. A nagyszerű hírről közösségi oldalán számolt be: “Amerikai állampolgár vagyok. Kilenc év után! El sem hiszem. Holnap lesz az eskütétel” – írta Andy Vajna özvegye. Mint azt néhány éve Vajna Tímea elárulta: egykori férje is azt akarta, hogy amerikai állapolgár is legyen. De nem csak ez áll a háttérben, ugyanis az örökölt pénz…

Tovább olvasom

Vajna Tímeáék felszámolják a volt férje hagyatéki vagyonát tömörítő céget

Miközben a hölgy Magyarország leggazdagabb negyven embere közé került. A kör bezárult, Tímea óriási vagyonra tett szert az elmúlt években. Csak egy-két húzás kellett és egy las vegasi cégen keresztül továbbra is az ő kezében lesz Andy Vajna öröksége. 2021. szeptember elsején megindították a végelszámolási eljárást az egykori filmmogul, Andy Vajna hagyatéki vagyonát tömörítő AV Perfect Kft. ellen – írja a Forbes. A vagyonkezelő mögött még tavaly jelent meg a Las Vegas-i VMT Holdings, aminek egyik tulajdonosa Vajna Tímea, vagyis a lap szerint feltételezhető, hogy Andy Vajna öröksége továbbra is özvegye…

Tovább olvasom

A melleit mutogatta Vajna Timi, erre az interneten rögtön be is szóltak neki

Eléggé szexi képet posztolt magáról Vajna Tímea, egyből meg is találta egy nem éppen jóindulatú kommentelő. Szexi fotót posztolt magáról Vajna Timi, amin kerek melleit is megmutatta sőt, a csinos örökösnő oldalán még a tetoválása is felvillant. Egy kommentelő azonban durván belerúgott az endometriózisból lábadozó hírességbe. Vajna Timi Instagramon most közzétett képébe azonnal beleszerettek követői, ám volt olyan, aki még ebbe is bele tudott kötni, nem is akármilyen módon. A hozzászóló azt sérelmezte, hogy Timi – akinek komoly egészségügyi gondjai vannak, ezért nem régen endometriózissal műtötték – lassan 40 évesen még nem…

Tovább olvasom