Most akkor hogyan tovább? Négy út áll Sulyok Tamás előtt az Alaptörvény módosítása után

Az országgyűlés stabil kétharmada könnyedén megszavazta az Alaptörvény módosítását, ami Sulyok Tamás köztársasági elnöki székébe is kerül. Négy irányba mozdulhat az Orbánék által kinevezett és a Fideszhez eddig látványosan lojális államfő a hétfői sikeres szavazás után.

Tovább olvasom

Tényleg vége van – Megszavazták az Alaptörvény 17. módosítását, távozik az államfő és Polt Péter

Történelmi horderejű döntést hozott az Országgyűlés hétfő esti ülésén, ahol 139 igen és 6 nem szavazat mellett hivatalosan is elfogadták az Alaptörvény 17. módosítását. Amennyiben a köztársasági elnök kézjegyével ellátja a dokumentumot, másnap azonnal megszűnik az ő és négy alkotmánybíró, köztük a testületbe korábban átültetett Polt Péter mandátuma, emellett a jövőben összeférhetetlenné válik a 12 évnél hosszabb parlamenti képviselői múlt az újbóli indulással.

Tovább olvasom

Lemondott Gulyás Gergely, közben a Tisza eltávolítja Sulyok Tamást

Rendkívül feszült hangulatban indult a parlamenti hétfő, ahol a Tisza Párt által benyújtott Alaptörvény-módosításról dönt az Országgyűlés. A javaslat elfogadása esetén azonnali hatállyal megszűnik Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása, és zöld utat kap az új Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállítása is. A szavazás előtt a Fidesz-KDNP politikusai gyásznapot hirdettek és kivonultak a Parlamentből, Gulyás Gergely pedig bejelentette lemondását a kormánypárti frakció éléről.

Tovább olvasom

Magyar Péter elmondta, mi lesz, ha Sulyok nem írja alá az alaptörvény módosítását

Hétfőn szavaz az Országgyűlés az Alaptörvény 17. módosításáról. A javaslat egyik legvitatottabb eleme, hogy a hatálybalépését követő napon megszűnne a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása, a másik aggályos pont, hogy korlátozza a választójogot a képviselői ciklusok számának maximálásával. A miniszterelnök Sulyok Tamásnak üzent, hogy mi történik akkor, ha nem írja alá az alaptrövény módosítását.

Tovább olvasom

Nyilvános kivégzést! – kiáltotta gúnyosan Pócs János az Országgyűlésben

Az Országgyűlés gyorsírói ezúttal is szó szerint rögzítettek minden odavetett megjegyzést, morgást és közbekiáltást – a múlt heti ülésnapok jegyzőkönyvéből most azokat a pillanatokat szedte össze a Telex, amikor a képviselők nem bírták magukban tartani a véleményüket. A legtöbbször emlegetett név ezúttal is a fideszes Pócs Jánosé volt, aki állandó telefonos videózásával és folyamatos közbeszólásaival megint a viták kereszttüzébe volt.

Tovább olvasom

Élő adásban kértek elnézést a köztévé hazugságaiért, leállt az M1

Délután 16 órakor váratlanul megszakadt az állami hírcsatorna, az M1 sugárzása. A képernyőket egy statikus felirat árasztotta el, amelyben a közmédia munkatársai nyíltan beismerték az elmúlt évek kormányzati propagandáját, és bocsánatért esedeznek a nézőktől.

Tovább olvasom

Gyurcsány Magyarról, Orbánról és a lemondása utáni italozásról is beszélt

A Médiapiac egy rendhagyó interjújában beszélt Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök a legújabb, Az isteni ember című regényéről és a politikai, illetve írói szerepei közti feszültségekről, különbségekről. Négy napig italozott a lemondása után, de az is kiderül, miért tartja sikeresebbnek Orbán Viktort, és miért ad türelmet Magyar Péternek.

Tovább olvasom

Györfi Mihály fájlalja, hogy Orbán még szabadlábon van

Györfi Mihály, Szolnok polgármestere a Klikk TV-nek beszélt a polgármesteri költségtérítések elvonásáról, a tömegközlekedés drasztikusan megnövekedett terheiről, a szolnoki erőviszonyok átalakulásáról, valamint arról is, hogy véleménye szerint az Orbán-kormány vezetőinek a jövőben felelniük kell a tetteikért.

Tovább olvasom

Magyar Péter és Pócs János a közösségi médiában üzent egymásnak, a vita Áder Jánosra is kiterjedt

Újabb nyilvános szóváltás bontakozott ki a közösségi médiában Magyar Péter miniszterelnök és Pócs János fideszes országgyűlési képviselő között. A vita ezúttal a Fidesz parlamenti szerepvállalását érintő kritikákkal kezdődött, majd Áder János korábbi köztársasági elnök állami juttatásaira és a számára biztosított ingatlanokra is kiterjedt.

Tovább olvasom

A Tisza-kormány friss javaslata alapján véget ér a vármegyék és főispánok kora

Bár sokan eleinte csak viccnek gondolták, a Fidesz 2023-ban valóban bevezette a feudalizmusból ismert vármegyéket és a főispánokat, Magyar Péter azonban már a kampány során megígérte, hogy visszatérnek az eredeti megnevezések, ehhez ismét egy komoly lépéssel közelebb kerültünk.

Tovább olvasom