Havi szinten nőtt, éves szinten csökkent a behozott használt autók száma májusban

Megosztás

Májusban 9234 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, 13 százalékkal több, mint áprilisban, de még mindig jóval kevesebb, mint egy évvel korábban, amikor 12 283-at regisztráltak – közölte a joautok.hu használtautó portál a Datahouse adataira hivatkozva hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint mindez nem fogja vissza lényegesen a teljes hazai használtautó-kereskedelmet, mivel nyolcból hét használtautó-vásárló belföldi járművek közül választ.

Halász Bertalan, a joautok.hu vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott: a használtautó-import havi alakulása az év eddigi részében igen pontosan követi a tavalyi értékeket, csak éppen 23-25 százalékkal alacsonyabb szinten.

Hozzátette: az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) legfrissebb statisztikái szerint bár idén már nőttek az újautó-eladások a kontinensen, a forgalomba helyezett új járművek száma európai szinten még mindig 23 százalékkal a 2019-es szint alatt van. Emiatt még mindig a korábbiaknál nagyobb a kereslet a használt járművek iránt, így az importautók forrását jelentő országokban nehéz kompromisszumok nélkül használt autóhoz jutni – közölte Halász Bertalan.

A portál kiemelte: jelenleg a teljes autópiacot visszafogják a hitelezés megugró költségei, valamint a behozatallal foglalkozó kereskedők által jelenleg kínált kondíciók.

A behozott használt autók közötti márkasorrendet a Volkswagen, az Opel és a Ford vezeti, utánuk az Audi, a Mercedes, a BMW következik.

Az elmúlt hónapokban minden második importált használt autó ezek közül került ki. A használtautó-import mennyisége az év első öt hónapjában összesen 44 102 volt, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 58 255-ös értéktől.

Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 47 089 volt, ez 2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 47 916-os mennyiségnél.

A 2017 májusában indult joautok.hu Magyarország első ellenőrzött használtautó piactere. Az oldal célja, hogy a tisztességesen működő kereskedők kínálatát összekapcsolja, az oldalon minden kereskedő csak előszűrést követően jelenhet meg, amely a céges és szakmai háttér mellett az autóállomány minőségére, valamint a vásárlói visszajelzésekre is kiterjed.

MTI

Képünk illusztráció, fotó: autoline.hu

Kapcsolódó cikkek