Verstappen dominálta a Spanyol Nagydíjat a Mercedesek előtt

Megosztás

Könnyedén húzta be zsinórban harmadik, összességében idén pedig már ötödik győzelmét az F1-es címvédő, aki mellé Lewis Hamilton és George Russell állhatott még fel a dobogóra.

Rajt-cél győzelmet aratott az F1-es Spanyol Nagydíjon Max Verstappen: a világbajnok az első kanyarban kivédekezte Carlos Sainz támadását, onnantól pedig senkitől sem zavartatva, közel egy bokszkiállásnyi előnyben autózva húzta be újabb győzelmét, és növelte tovább előnyét a pontversenyben. A holland a végén a leggyorsabb kört is megfutotta, így kimaxolta a barcelonai hétvégét, és tovább erősítette a Red Bull dominanciáját – írja a Formula.hu.

Jól működött a Mercedes új autója ezen a futamon: ugyan az egykörös tempón ez még nem látszott, de a versenyen egyértelműen a második erő szerepkörébe zárkózott fel a gárda, Lewis Hamilton gond nélkül lett második, George Russell pedig a 12. helyről rajtolva kapaszkodott fel mögé a dobogó harmadik fokára, így a csapat mindkét pilótája ott volt a pódiumon.

A 11. helyről induló Sergio Perez nem teljesített rosszul, de Russell-lel és a Mercedesekkel nem bírt, így csak a negyedik helyre hozta be a másik Red Bullt, és világbajnoki ambíciói újabb jelentős ütést kaptak ezzel a hétvégével.

Idei leggyengébb futamát teljesítette az Aston Martin: Strollnak sem volt esélye a Mercedesek, de igazán Sainz ellen sem, Alonso pedig messze eddigi legrosszabb formáját hozta 2023-ban, sem a tempója, sem az agresszivitása nem volt a megszokott. A spanyol az utolsó etapra szívta fel magát, amikor nem kellett vigyáznia a kemény gumikra, több szép előzést is bemutatott, Ocon elleni manővere az egész verseny egyik legszebb megmozdulása volt

A váltócsere miatt a bokszból rajtoló Leclerc nem tudott a pontszerzők közé felzárkózni, míg a harmadik helyre kvalifikáló Norris a második kanyarban megtörte a McLaren első szárnyát, és innentől nem volt már esélye a pontszerzésre.

Forrás: Formula.hu; Fotó: Red Bull

Kapcsolódó cikkek