Szabálysértési eljárás indult a karcagi rendőrkapitányságon azután, hogy Tiszafüred fideszes polgármestere, Ujvári Imre feljelentést tett áramlopás gyanúja miatt a Tisza Párthoz köthetően – számolt be róla a Magyar Nemzet. Ezzel szemben a HVG megkereste a pártok, akik szerint azonban semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak és visszautasítják a vádakat.
Tovább olvasomCímke: Magyar Péter
Magyar Péter és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei (teljesen elszáradt) napraforgók
Kunszentmárton és Mezőtúr között készítette a képet a Tisza Párt vezére, szándékosan rájátszva a korábban őt kifigurázó „napraforgó-esetre”. Magyar Péter van, napraforgó van, csapadék nincs, öntözés nincs, megfelelő infrastruktúra nincs, termés sincs.
Tovább olvasomMagyar Péter Kunszentmártonban tisztázta, hogy nem tervezik az szja növelését
Ellenben több tízezer bérlakás építésébe kezdenének bele, ha kormányra kerül a Tisza Párt – jelentette be Magyar Péter az országjárásának egyik Szolnok megyei állomásán, Kunszentmártonban. A pártelnök szerint a fiatalok egyik legnagyobb problémája a lakhatási válság, ezért indítanák el a „Működő Magyarország” programot, amelybe az önkormányzatokat is bevonnák.
Tovább olvasomMagyar Péter azt mondta Jászberényben, hogy a Fidesz 8%-on áll a 30 év alattiak körében
Ahogy azt hírportálunkon olvashatták, augusztus 25-én, hétfőn bevette a Jászságot a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, ma pedig folytatja az útját a megyében, hiszen a következő állomása Kunszentmárton és Mezőtúr lesz. Tegnapi beszédében szó volt az orosz-ukrán háborúról, Pócs János országgyűlési képviselőről, a fiatalokat érintő legfontosabb problémákról, de emellett egy érdekes adat is elhangzott: Magyar azt mondta, a friss kutatásaik szerint a Fidesz a harminc év alatti korosztályban 8 %-on áll.
Tovább olvasomOligarchák tartják fogságban az országot, de ennek vége lesz – Magyar Péter Jászberényben járt
Magyar Péter a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán jelentett be júliusban, hogy újra országjáró körútra indul. Tervei szerint októberig minél több települést, még a legkisebb falvakat is szeretné felkeresni. A választókkal való találkozás augusztus 25-én, hétfőn Jászfényszarun és Jászberényben folytatódott, ahol a politikus megüzente, „nem fogják hagyni, hogy olyan emberek képviseljék a magyar parlament csodálatos épületében a jászokat, mint Pócs János, aki mindent elkövet, amit egy országgyűlési képviselőnek nem kéne.”
Tovább olvasomIsmét Szolnok megyébe érkezik Magyar Péter és a Tisza országjárása
Hétfőn Jászfényszaru, majd Jászberény, kedden pedig Kunszentmárton és Mezőtúr a célpontok a Tisza vezéralakja számára. Már a pontos helyszínek is ismertek.
Tovább olvasomIsmét egy, Magyar Pétert lejárató, AI segítségével létrehozott hamis videó terjed
Rengetegen felháborodtak a fideszes körökben már viharos sebességgel terjesztett, ámde mesterséges intelligenciával gyártott, hamis Magyar Péter-videón. A képsorokon azt láthatjuk, ahogy az ál-Magyar Péter saját ingatlanjaival dicsekszik, a kisembereknek pedig lenézően annyit mond, nekik elég lesz az albérlet is.
Tovább olvasomÉletveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert – forrnak az indulatok
A férfit a rendőrök elfogták, akinél fegyvert és lőszereket is találtak a házkutatás során. Rendkívül durva kampányra számíthatunk.
Tovább olvasomPusztaverszáj kontra Magyar Péter: vagyonosodási vizsgálat jöhet Orbánékra, ha buknak
Vagyonosodási vizsgálat várhat Orbán Viktorra és családjára – a Tisza Párt vezetője húsz évre visszamenően indítana eljárást minden volt kormánytag ellen.
Tovább olvasomMiért ne dőljünk be a fideszes közvélemény-kutatási eredményeknek?
Orbán Viktor tusványosi szereplése óta egyre gyakrabban jelennek meg az Indexen olyan helyi közvéleménykutatások, amelyek látszólag alátámasztják a miniszterelnök állítását: hogy saját méréseik szerint a 106 választókörzetből 80-ban a Fidesz nyerne. Ezek a „kutatások” azonban több szempontból is megkérdőjelezhetők, és komoly szakmai kétségeket vetnek fel.
Tovább olvasom