Egy májusban indult, fogyasztóktól kiinduló nyomozás végén csapott le a rendőrség egy újszászi férfira, akit a gyanú szerint hónapokon át folyamatosan drogeladásokkal hoztak összefüggésbe – miközben már korábban is büntetőeljárás és bűnügyi felügyelet alatt állt.
Tovább olvasomCímke: letartóztatás
Fiatalkorúnak adott el kábítószert a kunszentmártoni nő
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte egy 43 éves kunszentmártoni nő letartóztatását, aki fiatalkorúnak is adott el kábítószert – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség hétfőn közleményben az MTI-vel.
Tovább olvasomFegyverraktár és drog a karcagi dílernél
Rács mögé került az a 39 éves karcagi férfi, aki a gyanú szerint „füst” néven ismert kábítószert terjesztett a városban, ráadásul a felnőttek mellett kiskorúakat is kiszolgált. A Karcagi Rendőrkapitányság a DELTA Program keretében csapott le a gyanúsítottra.
Tovább olvasomÖngyújtót kért, majd váratlanul rátámadt egy férfira
Egy látszólag jelentéktelen utcai találkozásból alakult ki az a támadás, amely miatt egy 34 éves jászladányi nő ellen indult büntetőeljárás. A bíróság már döntött a gyanúsított sorsáról, miközben a nyomozók továbbra is keresik a választ arra, mi állhatott a váratlan erőszakos cselekmény hátterében.
Tovább olvasomAnyagyilkosságra készült a jászberényi nő
Emberölés előkészületének bűntette miatt elrendelte a Szolnoki Járásbíróság egy 21 éves jászberényi nő letartóztatását, aki a gyanú szerint saját édesanyja életére tört. A fiatal nő egy családi vita után késsel a kezében, a segélyhívón keresztül jelentette be gyilkossági szándékát.
Tovább olvasomSzabadult, de újra teríteni kezdett – a TEK vonult ki a karcagi dílerhez
Kábítószer-kereskedelem gyanújával vettek őrizetbe egy 24 éves karcagi férfit a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság munkatársai. A hatóságok közlése szerint a fiatal férfi nem sokkal szabadulása után kezdhette újra a drogterjesztést.
Tovább olvasomKéssel fenyegette az idős nőt, majd elvágta a gázcsövet – újabb döntés született a jászladányi ügyben
Nem kerülhet szabadlábra az a 23 éves jászladányi férfi, akit egy idős asszony sérelmére elkövetett rablással gyanúsítanak. Az ügyészség szerint továbbra is indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása, a bíróság pedig helyt adott az indítványnak.
Tovább olvasomLángoló gázpalackkal a hátán fenyegetőzött egy karcagi férfi
Rács mögé került az a 43 éves karcagi férfi, aki május elején előbb szamurájkarddal, majd egy meggyújtott gázpalackkal tartotta rettegésben környezetét. A Szolnoki Járásbíróság elrendelte a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását, miután tetteivel valós robbanásveszélyt idézett elő a város északi részén.
Tovább olvasomOrszágos átrendeződés a választások után – a független vidéki sajtó legérdekesebb heti cikkei
Egerben magára marad a színház, Erdélyben veszélyben a magyar sajtó, a miskolci fideszesek lemondanak, egy szegedit pedig le is tartóztattak. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója. Borsod24: Megkezdődtek a lemondások – átrendeződik Miskolc fideszes városvezetése a választások után A választási vereséget követően Hollósy András alpolgármesteri tisztségéről, míg Bajusz Gábor a helyi Fidesz-frakció vezetői posztjáról mondott le, amit Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József elfogadott. A döntést a választók egyértelmű üzenetével indokolták, és a városvezetés működésének átalakítását vetítették előre. Bajusz önkritikusan kommunikációs hibákat és túlzott önbizalmat…
Tovább olvasomLekapcsolták a díler felső kapcsolatait – három testvért tartóztattak le kábítószer-kereskedelemért
Három testvért vett őrizetbe a rendőrség kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt – ők voltak az a felsőbb szintű terjesztői hálózat tagjai, amelynek egyik futárát a hatóságok még tavaly októberben fogták el közel három kilogramm kristállyal.
Tovább olvasom