A szörnyű tetteket elkövető 21 éves fiatalt bezárkózva, jól elbújva találták meg egy ház padlásán. Az elfogást a rendőrség kamerákkal meg is örökítette. A vád emberölési kísérlet.
Tovább olvasomCímke: kunmadaras
Óriási a közfelháborodás – Kunmadarason kis híja volt, hogy nem történt az olaszliszkaihoz hasonló lincselés
Azt már korábban is olvashattuk, hogy óriási balhé volt a településen, hasonlóan a 2006-os tragikus eseményekhez. A mélyebb részletekre azonban később derült csak fény, hatalmas a közfelháborodás. Csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk e cikk végigolvasását.
Tovább olvasomÜtötték, rúgták, majd lángra lobbantották a kocsit – egy fiatal párra támadtak Kunmadarason
Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint fiával együtt haragosára és annak párjára támadt Kunmadarason. Az ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt indult eljárás.
Tovább olvasomA közös zenehallgatás rablássá és fenyegetéssé alakult Szolnokon
Először csak a telefonja kellett az áldozatnak, utána már késsel is fenyegetőzött a “nagy barát” Szolnokon.
Tovább olvasomHalálos közlekedési baleset történt Karcagnál
A helyiek szerint abba a kereszteződésbe már régen ki kellett volna alakítani egy kanyarodósávot. Az áldozat egy motoros biciklivel szabályosan közlekedő személy volt.
Tovább olvasomSzolnokon még nem, Kunmadarason ellenben feloszlott a képviselő-testület
Május 29-én, csütörtökön tartott rendes önkormányzati ülésén önfeloszlatásról döntött Kunmadaras képviselő-testülete – tájékoztatta a nyilvánosságot Balogh Marianna polgármester. A név szerinti szavazással meghozott döntés értelmében a testület – amely 2024. június 9-én került megválasztásra és október 1-jén lépett hivatalba – lemondott a mandátumáról.
Tovább olvasomNégyen mentek egy jászkunsági férfi ellen, hogy behajtsanak rajta némi tartozást
Három férfi és egy nő vett részt az önbíráskodásban, együtt mentek vascsővel felfegyverkezve egy ellen.
Tovább olvasomHalálos baleset történt Kunmadarasnál
Árokba csapódott és fának ütközött egy személyautó Kunmadaras külterületén. A helyszínre érkező mentők és tűzoltók már nem tudtak segíteni a sofőrön.
Tovább olvasomSokan nem tudják, Koncz Gábor színész párja Szolnok megyéből származik, érdekes volt egymásra találásuk is
Hét évvel ezelőtt vette feleségül a híres színész Katát teljes titokban. Megismerkedésük egy külön érdekes történet, azóta elválaszthatatlanok.
Tovább olvasomNagy frontális baleset és teljes útzár a 31-es főúton és Karcag közelében is
Két óriási balesettel indítottuk a ködös szombati napot, mindkét csattanás teljes útzárat vont maga után.
Tovább olvasom