Hőkamerás megfigyelés után kértek erősítést

Az éj leple alatt csaptak le a szabálytalan módszerrel horgászó háromfős társaságra, amelynek tagjai a rendőrségen kötöttek ki. A Tisza-tavi halőrök minap éjszaka, a zord időjárási körülmények között, szolgálatteljesítés közben lettek figyelmesek egy gyanúsan közlekedő autóra Poroszlónál, a Kis-Tisza térségében. A hőkamerás megfigyelés egyértelművé tette, hogy három személy a halak külső megakasztására készül. A felvételen látszik, hogy törekvésük sikerrel járt és több halat sikerült kifogni. Az akció sikeressége érdekében a halőrök erősítést kértek a kollégáktól, akik rövid időn belül, észrevétlenül a helyszínre érkeztek. A jogsértő csoport összepakolt, majd a zsákmánnyal…

Tovább olvasom

Az egyiket eladta, a másikat eldobta

A rendőrségre lopásról érkezett a bejelentés, miszerint a bejelentő kunmadarasi házának udvaráról egy kerékpárt és egy lapátot vitt el ismeretlen 2022. december 30. és január 2. között. A helyi rendőr a bejelentést követően megjelent a helyszínen, és az adatgyűjtés során látókörébe került egy kunmadarasi lakos. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 25 éves férfit otthonából előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra és lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt elmondta, hogy a kerékpárt időközben eladta, a lapátot pedig útközben eldobta. A rendőrök a biciklit megtalálták és a tulajdonosának visszaadták, írja a police.hu.

Tovább olvasom

Kigyulladt egy ház Kunmadarason, meghalt egy ember

Frissítés: Lakástűzben meghalt egy ember Kunmadarason Lakástűzben meghalt egy ember Kunmadarason a Frangepán Miklós utcában hétfőn reggel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. Mukics Dániel tájékoztatása szerint egy nyolcvan négyzetméteres családi ház húsz négyzetméteres nappalija teljes terjedelmében égett, és a födém is beszakadt. A tűzoltók fél órán át küzdöttek a lángokkal, és oltás közben egy holttestet találtak.Az épületből három gázpalackot is kihoztak, a helyszínen talált kutyát pedig az állatvédőkre bízták.A tűz keletkezésének körülményeit tűzvizsgálat tárja majd fel – áll a közleményben. Korábban: A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a…

Tovább olvasom

Az éj leple alatt kiraboltak egy kunmadarasi boltot

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint 2022. december 20-ra virradóra ismeretlen kifeszítette egy kunmadarasi bolt hátsó ajtaját, majd az üzletből különböző horgászfelszereléseket, kézi szerszámokat és a kasszából készpénzt tulajdonított el. A karcagi rendőrök a helyszínre érkezést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést, és hamar a látókörükbe került a bűncselekmény feltételezett elkövetője. A 24 éves helyi férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd a nyomozók lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt elismerte a lopást, a lakásán megtartott kutatás során a készpénzen kívül a rendőrök mindent megtaláltak.

Tovább olvasom

Megszólalt a szén-monoxid-jelző Kunmadarason

A Nagy Imre utcából egy embert gázmérgezés gyanújával szállítottak kórházba.Jelzett a szén-monoxid-mérő a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunmadarason, egy Nagy Imre utcai családi házban hétfőn este. A helyszínre riasztott karcagi hivatásos tűzoltók kimutatták a levegőben a mérgező gáz jelenlétét. A mentők egy embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba.

Tovább olvasom

Közel 70 embert vert át a kunmadarasi csaló

Üzletszerűen elkövetett csalás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 27 éves kunmadarasi nővel szemben. A csaló 2022. december 5-ét megelőző időpontban az online piactéren egy étrend-kiegészítő terméket hirdetett meg. A vevők – több mind hatvanan – előre elutalták a pénzt, esetenként tíz-, húszezer forintot, a terméket azonban nem kapták meg, az eladó pedig elérhetetlenné vált. A rendőrök sikeres adatgyűjtésének köszönhetően az elkövetőt 2022. december 7-én Kunmadarason elfogták, majd előállították a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók országos koordináció keretében zajló nyomozás eredményeképpen eddig 64 rendbeli…

Tovább olvasom

Sorozatos betörések után elkapták a kunmadarasi tolvajt

Bejelentés érkezett a rendőrségre december 8-án reggel arról, hogy az éjszaka során ismeretlen egy kunmadarasi ház udvaráról különböző kézi szerszámokat, 3 db kerékpárt és az ingatlan gangjáról ruhaneműket tulajdonított el, írja a police.hu. A helyszínre érkező rendőrök nem tétlenkedtek, azonnal adatot gyűjtöttek és a látókörükbe került helyi férfi lakása felé vették az irányt. A feltételezett elkövető házában megtaláltak a három bicikliből kettőt. Az egyenruhások a 35 éves férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók megállapították, hogy a jogsértő rovásán már több bűncselekmény is van, így az ügyeket egyesítették, majd…

Tovább olvasom

Frontálisan ütközött két autó

Karambol Karcag és Kunmadaras között. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.Frontálisan ütközött össze két személyautó a Karcag és Kunmadaras közötti útszakaszon szerda délután. A balesethez a karcagi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a járműveket. Nagy mennyiségű motorolaj került az úttestre, ezért az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom, közölte a katasztrófavédelem. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

Tovább olvasom

Naperőmű épül Kunmadarason

Új naperőművet épít Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft – írja az MTI. A község polgármesteri hivatalában már megtartották a projektnyitó rendezvényt. „Az erőmű a tervek szerint 2023 második negyedévében kezdi meg a kereskedelmi üzemet” – mondta Bilinszky Péter, az MVM Zöld Generáció Kft. üzleti projekt igazgatója.  Az MVM egy 28,7 megawatt (MWp) beépített teljesítményű naperőművet létesít a kunmadarasi repülőter mellett. A fejlesztés célja, hogy a saját erőművi portfolióban és ezáltal a hazai energiatermelésen belül növekedjen a megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek aránya. Az erőmű éves…

Tovább olvasom

A vakmerő kunmadarasi férfi jogsi nélkül, ittasan vezetett

A Karcagi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 55 éves kunmadarasi lakos ellen. A férfi augusztus 27-én délután Kunmadaras belterületén közlekedett autójával, amikor a rendőrök megállították. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, továbbá az intézkedő egyenruhások megállapították, hogy a férfit a Karcagi Járásbíróság jogerős határozatával a járművezetéstől eltiltotta. A jogsértő gyanúsítottként került kihallgatásra, melynek során nem tagadta, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott és azt is elismerte, hogy tudomással bírt arról, hogy el van…

Tovább olvasom