Egyetlen éjszaka alatt négy szolnoki gépkocsit tört fel a férfi

A Szolnoki Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy tiszaföldvári férfi ellen, aki egy éjszaka alatt – 2021. október 1-ről október 2-re virradóra – Szolnokon négy gépkocsit tört fel – számolt be róla a news56.hu. A vádirat szerint a 44 éves férfi első alkalommal a Nagy Imre körúton törte fel egy ott parkoló, lezárt személygépkocsi ajtaját, majd átkutatta azt. Ennek során letörte a kesztyűtartót. Megpróbálta elindítani az autót, ehhez kibontotta a műszerfalat, de nem járt sikerrel. Végül a tulajdonos által a kocsiban hagyott…

Tovább olvasom

Feltörték a szolnoki anyuka autóját, amíg bevitte a gyermekét a bölcsődébe

A rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, és gyanúsítottként kihallgattak egy helyi férfit. A nyomozók őrizetbe vették a jogsértőt – írja a police.hu. Egy szolnoki asszony tett bejelentést a rendőrségen 2021. november 26-án reggel, hogy feltörték a gépkocsiját. A nő elmondta, hogy míg bevitte gyermekét az egyik helyi bölcsődébe, addig ismeretlen betörte a gépkocsija jobb első ablakát és elvitte a táskáját a benne lévő laptoppal, mobiltelefonnal, személyes iratokkal, készpénzzel, valamint egyéb értékekkel együtt. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, és a begyűjtött adatok alapján felmerült a gyanú, hogy…

Tovább olvasom

Három autót is feltört Szolnokon a nem túl élelmes férfi, aki ezután egyszerűen elaludt az egyik gépjárműben

Mindhárom járműben hagyott bűnjeleket jócskán, az utolsóban saját magát, a tetthelyen szundikáló elkövetőt ugyanis könnyű volt elkapni. Szolnokon akart kocsikázni a gyanúsított, ezért elvágta három gépjármű vezetékeit, de beindítani nem sikerült az autókat. A mozgalmas éjszaka után a jogsértő egyszerűen elaludt az egyik megrongált járműben. Egy szolnoki lakos tett bejelentést a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. Elpanaszolta, hogy ismeretlen személy a parkolóban hagyott gépkocsiját 2021. október 1-jén 19 óra és október 2-án 1 óra között kinyitotta, ott kutatást végzett. Az ismeretlen a műszerfalat is kibontotta, a kesztyűtartót kitörte, és onnan…

Tovább olvasom

Autót tört fel, jegy nélkül akart vonatozni, végül biciklit lopott a fiatal, elkapták

A rózsaszín biciklin tekerő férfi eleve sokak figyelmét felkeltette. A ceglédi nyomozók kihallgatták azt a 22 éves férfit, aki a gyanú szerint először más kocsijával, majd a vonaton jegy nélkül próbálkozott, végül lopott biciklivel tette meg a hazáig vezető utat. Egy 22 éves tápiógyörgyei férfi 2021. július 26-án reggel Ceglédről gyalog indult otthonába, amikor a gyorsasági és a kényelmi szempontokat is figyelembe véve úgy döntött, hazaútjához egy idegen autóját fogja használni. Egy spontán kiválasztott kocsit feltört, beindítani azonban nem tudta, így hát minden iratot, értéket amit talált magához vett, és távozott. Útja…

Tovább olvasom