Ha “cucc” miatt bódultan vezetünk, az semmivel nem jobb, mintha részegen tennénk – Jászkunság

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az elmúlt napokban két olyan eset is történt, amikor nem igazán beszámítható állapotban vezetett egy-egy sofőr a közutakon. Pedig nemcsak ittasan, de bódultan is szigorúan tilos volán mögé ülni.

Tovább olvasom

Közel egymillió forintját vitték el a jászkunsági férfitól, kihasználva, hogy már 89 éves

Hosszú időn keresztül kuporgatta össze kicsi kis vagyonát az idős úr, egy törökszentmiklósi férfi azonban bejutott az ingatlanon belülre, ahol meglátta a pénzszerzés lehetőségét. Ezután pedig nem okozott neki gondot, hogy ehhez bűncselekményt kell elkövetnie. A pénzt ugyan elvitte, de elkapták.

Tovább olvasom

A következő napokban még keményebb fagyokra számítsunk a Jászkunságban

A következő napokban egyre mélyebbre süllyed az éjszakai hőmérséklet, igen gyakran benézünk majd mínusz tíz fok alá is és nemcsak a fagyzugos területeken. Szerda-csütörtöktől pedig csapadékosabbá válik az időjárás, havazás is könnyen előfordulhat.

Tovább olvasom

Engedély nélkül elvitte, majd az árokba borította a traktort a Jászkunságban

A gyanúsított engedély nélkül vitte el munkaadója traktorját, majd egy földúton elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, és a vízelvezető árokba hajtott. Még egy traktorral is megeshet az ilyen.

Tovább olvasom

Óriási rúgás a jászkunsági turizmusnak, megsarcolják a szálláshelyeket, a kisebbek járnak a legrosszabbul

Az óriási szállodák szinte meg sem érzik majd ezt az újabb sarcot, amit Nagy Márton ötletére hamarosan kivetnek rájuk, ám a kisebb szálláshelyeknek bizony csúnya arculcsapás érkezik. Természetesen ez sem megszorítás…

Tovább olvasom

Döbbenet, mi megy a lakáspiacon: milliókat licitálnak egymásra a vevők, napok alatt mennek el a lakások

Bár az utóbbi pár évben nagyon meredeken felfelé ívelnek a lakásárak, mégis hihetetlenül gyorsan gazdát találnak a meghirdetett ingatlanok. Jász-Nagykun-Szolnok megyében sincs másképp ez a városokban. Ez a folyamat viszont természetesen még inkább felfelé hajtja az elkért összeget, átlagfizetéssel lehetetlenné válik a vásárlás.

Tovább olvasom