Szeptember 24-én a jászberényi Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola adott otthont annak a nagyszabású vetélkedőnek, amely immár nyolcadik alkalommal hozta össze a Jászság középiskolásait. A rendezvény célja az volt, hogy játékos, ugyanakkor komoly feladatok révén adjon át ismereteket a fiataloknak a drogprevencióról és a bűnmegelőzésről. Az eseményről egy részletes felvétel is készült, így a program pillanatai videón is megtekinthetők.
Tovább olvasomCímke: Jászberény
Ki felel a jászberényi illegális szemétlerakásért? – külföldi nyomok, hazai károk (videóval)
Az elmúlt hetekben súlyos környezetvédelmi ügy robbant ki Jászberény külterületén, a Neszűrben. Sokakhoz eljutott a hír, sőt, az országos sajtót is megjárta, hogy – legalábbis az anyagokon talált címkék szerint – feltételezhetően Ausztriából származó hulladék került illegálisan lerakásra a területen. Az ügyben a rendőrség nyomozást indított, de a helyiek és a környezetvédők szerint a történet messze túlmutat egy egyszeri szemetelésen: rendszerszintű problémát jelez, amely évek óta mérgezi a környék életét.
Tovább olvasomTönkrement a szép jászberényi kút, hamarosan megtörténik a javítás
Annak köszönhető, hogy a kút jelenleg nem működik, hogy a közelben egy másik helyiség felújítása közben egy kulcsfontosságú kábelt átvágtak.
Tovább olvasomÁtmossák az ivóvízhálózatot Jászberényben – néhány napig kellemetlenségeket tapasztalhatunk
Szeptemberben a A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. a jászberényi ivóvízhálózat mosatását tervezi, amely néhány napig különböző kellemetlenségeket okozhat az ellátás terén.
Tovább olvasomSúlyos baleset a 32-es főúton, Jászberénynél
Súlyos közúti baleset történt hétfő délelőtt a 32-es főút Jászberény közelében. A 23. kilométernél egy személyautó és egy nyerges vontató ütközött össze, majd az autó az ütközés erejétől az árokba sodródott. A járműben utazók közül többen is beszorultak a roncsba.
Tovább olvasomJászberény, hosszú évek pereskedése után több száz millió forintot nyert – az indoklás különösen érdekes
A bíróság megállapította, hogy azzal a munkatempóval, amivel a kivitelező dolgozott, nagyjából 11 ezer(!) nap múlva készült volna el vállalásaival. A több mint 5 éve húzódó ügy végén Berénynek közel 900 millió járna, de… hova lett a cég vagyona?
Tovább olvasomJászberényben tudhatjuk meg, mi a Szentkirályi-vezér sikerének titka
A Szövetségben a vállalkozókkal című program keretében Jászberényben tart előadást Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa. Az eseményt szeptember 23-án rendezik meg a Szatmári Rendezvényházban.
Tovább olvasomKülönleges új fejlemények a Neszűrben talált veszélyes hulladék kapcsán
A polgármester is gyorsan felfigyelt a felháborító ügyre. Úgy tűnik, valóban kórházi szennyes, azonban külföldről érkezett a használt holmi, nevezhetjük veszélyes hulladéknak.
Tovább olvasomKözmeghallgatás lesz Jászberényben
A közmeghallgatás a helyi demokrácia egyik legfontosabb eszköze. Ilyenkor biztosít az önkormányzat lehetőséget a város lakói számára, hogy közvetlenül elmondják véleményüket, kérdéseiket vagy észrevételeiket a hivatal képviselőinek. Budai Lóránt polgármester tette közzé, hogy szeptember 24-én, szerdán a jászberényiek is kifejthetik véleményüket a Déryné Rendezvényházban.
Tovább olvasomIsmét szennyezett illegális hulladék került a Neszűrbe – videó
A térfigyelő kamerák segítségével próbálják kinyomozni, kik az elkövetők. Szennyezett kórházi textíliák és műtős ruhák. kerültek a berényi külterületre.
Tovább olvasom