A szolnoki Horog utca és környéke úgy néz ki, mint egy nyomortelep

Megosztás

Erre a látványra nemigen lehet büszke senki sem, sőt szégyenkezni kellene érte mindenkinek, az élen a polgármesterrel, akinek mindene a fejlesztés, az összefogás, az együttműködés.

Hát nagyon úgy tűnik, saját lakóival sem tud együttműködni, de még saját párttársával sem, aki itt fideszes önkormányzati képviselő.

A 8-as számú választókerületben járunk, a Horog utca környékén, ahol rettenetes állapotok uralkodnak a képek tanúsága szerint.

Kosz, szemét, igénytelenség, kidöntött KRESZ-táblák, rossz közbiztonság, erre hívta fel szerkesztőségünk figyelmét egy olvasónk.

Hol van a körzeti képviselő, hol van a városüzemeltetésivé is előlépett fejlesztési alpolgármester, Fejér Andor? Ha nem tudnak erről, az a baj, ha tudnak, akkor az, hogy nem tesznek semmit sem, pedig nagyon úgy tűnik, tennivaló volna bőven ebben a térségben (is). 

Mindenhol a szemét az úr
Megfáradt a jelzőtábla?
Közegészségügyileg sem lehet ideális a környék
Még egy megfáradt jelzőtábla

Persze nem könnyű feladat, ahogy a hiányos városi közvilágítás helyreállítása is hosszú napokba telt a városvezetésnek, de tételezzük fel, hogy egyszer ez sikerülni fog a város folyamatos fejlődésére olya büszke fideszes vezetésnek.

Kapcsolódó cikkek