Az EU-ban már egy számjegyű az infláció, a magyar drágulás a rekorder

Jó tudni, hogy az EU már elérte az Orbán által év végére kitűzött célt – csak kár, hogy közben itthon még mindig rekord közelében az infláció mértéke. 9,9 százalékosra csökkent az Európai Unió inflációja februárban – tette közzé az Eurostat, amelynek adatait a HVG szemlézte. Vagyis az EU-ban már most sikerült megvalósítani azt, amit Magyarországra Orbán Viktor az év végére ígért, lement az infláció egyszámjegyűre. Eközben a magyar drágulás egészen extrém más európai országokéhoz képest, november, december és január után ezúttal is EU-rekorder, ráadásul toronymagasan. A magyar infláció az Eurostat adatai szerint…

Tovább olvasom

Túl a csúcson? Minimálisan csökkent az infláció februárban

Bár még így is 25 százalék fölötti az előző évhez képest, viszont januárhoz képest csak 0,8 százalékkal emelkedtek az árak. 2021 júniusa óta először fordul elő, hogy alacsonyabb az infláció, mint az előző hónapban – írja a KSH adatai alapján a 444.hu. A KSH szerint ugyanis februárban 25,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban, januárban ugyanez 25,7 százalék volt. Az élelmiszer-infláció viszont továbbra is extrém magas, 43,3 százalék (januárban 44 százalék volt). Tavaly februárhoz képest a tojás drágult a legnagyobb mértékben (79 százalék), eddig a kenyér volt az…

Tovább olvasom

Hétfőn durva árcsökkenés jön a Lidlben

A Lidl Magyarország március 6-tól, hétfőtől jelentős mértékben és tartósan csökkenti a kínálatában található, legnépszerűbb sajtok árát – ezt a boltlánc vállalati kommunikációs cégvezetője közölte a Világgazdasággal. Az intézkedésnek köszönhetően a sajtok ára kiszereléstől és típustól függően akár 25 százalékkal csökken. Az árcsökkentés következtében  A kommunikációs vezető arra is emlékeztetett, hogy a vállalat január elejétől már csaknem 200 termék árát csökkentette tartósan, a célja pedig, hogy a jövőben további árcsökkenést, kedvezményeket tudjon biztosítani a vásárlóinak minél több termékkategóriában. További részletek az árcsökkentésekről a Világgazdaság cikkében olvashatók.

Tovább olvasom

Újabb negatív rekord: már a 26 százalékot súrolja az infláció

Az élelmiszerek csaknem másfélszeresére drágulták a tavaly januári állapotokhoz képest. Januárban 25,7 százalékkal voltak magasabbak az árak Magyarországon, mint egy évvel korábban, közölte a KSH. Ez azt jelenti, hogy továbbra is emelkedik az infláció, hiszen decemberben “csak” 24,5 százalékos volt – írja a 444.hu. Tavaly januárhoz képest 44 százalékkal drágultak az élelmiszerek, de még magasabb a kenyér (80,6), a tojás (49,4), a vaj és vajkrém (76,6), a tejtermékek (75,8), a száraztészta (66,4), a margarin (57,9), a péksütemények (56,3), a baromfihús (48,3) és a tej (48,2) inflációja. Az étolaj ára viszont 6,4…

Tovább olvasom

A miniszter szerint 25 százalék fölé kúszhat januárban az infláció

Nagy Márton a Kossuth Rádióban beszélt arról vasárnap, hogy szerinte a következő hónapokban az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót. A gazdaságfejlesztési miniszter dén 1,5 százalékos, jövőre pedig 4 százalék fölötti gazdsági növekedésre számít. Nagy Márton külön elmondta, hogy az infláció letörésében a kormány együtt dolgozik a Magyar Nemzeti Bankkal. De beszélt arról is, hogy az infláció januárban valószínűleg még benéz 25 százalék fölé, de februárban már mérséklődés várható, és ezután gyors csökkenés következhet be, év végére pedig egyszámjegyűvé válhat a drágulás. Mint korábban megírtuk, decemberben 24,5 százalékkal…

Tovább olvasom

Döbbenetes adat: közel 25 százalékos volt az infláció decemberben

Az élelmiszerek ráadásul közel 45 százalékkal lettek drágábbak az egy évvel korábbiakhoz képest. Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a tavalyi év utolsó inflációs adatát. Decemberben 24,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban – írja a 444.hu. A decemberi érték 26 éves rekordot jelent, és egyúttal a legmagasabb az Európai Unióban – mutatott rá a Telex. Az élelmiszerek 44,8 százalékkal drágultak 2021 decemberéhez képest. Kimagasló például a sajt (83,2 százalék), a tojás (82,7 százalék), a kenyér (81,1 százalék), a vaj és vajkrém (79,4 százalék) és a tejtermék (79,2 százalék)…

Tovább olvasom

Sokkal kevesebb élelmiszert vettek a magyarok, mint egy éve

Óriási spórolásba kezdtek az ételeken is az emberek – bezzeg a benzint vitték, mint a cukrot. Egészen megdöbbentő számokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a 2022. novemberi vásárlási szokásokról. A kiskereskedelmi üzletek forgalma 0,6 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, de ennek a minimális növekedésnek az egyetlen oka az, hogy rengeteget vásároltak az emberek az akkor még 480 forintos benzinből. A benzinkutak forgalma 27,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, minden máson azonban nagyon komolyan spóroltak a magyarok – szemlézi a KSH adatait a HVG.hu. Az élelmiszer-kereskedelemben…

Tovább olvasom

Nem változik januártól a lakossági áram- és gázár, hiába esik a világpiaci ár

Szerda éjszakai rendeleteiben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke kihirdette a 2023. január elsejétől érvényes piaci áram- és gázárakat a lakossági fogyasztók számára: ezek szerint a jövő év első négy hónapjában (április 30-ig) ugyanannyi lesz a piaci ár, mint most, írja a Bank360.hu. Lantos Csaba energiaügyi miniszter, pontosabban a minisztérium ezzel párhuzamosan közleményt adott ki, amiben azt írta, hogy „januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem, így nem nőnek az egyetemes szolgáltatásra jogosult mintegy hatmillió fogyasztó terhei” – idézi a Portfolio. A Bank360.hu tájékoztatása szerint a…

Tovább olvasom

Tölgyessy Péter: Orbán-infláció van, ennyire sok baj még soha nem gyülekezett a Fidesz körül

Gyülekeznek a felhők, és most még nem tudni, hogy jön-e egy déli szél, ami elfújja őket és kitisztul az ég, vagy hatalmas vihar jön és óriási égzengés lesz – ezzel a képpel írta le a jelenlegi politikai helyzet kiszámíthatatlanságát Tölgyessy Péter a Partizán péntek esti élő adásában. Az elemző szerint az biztos, hogy felhők vannak az égen, és ennyire sok baj még soha nem gyülekezett a Fidesz feje körül: hatalmas az infláció, munkahelyek kerülnek veszélybe, óriási a költségvetési hiány, az uniós szankciók miatt visszatartják a támogatásokat. A Fidesz ugyan már…

Tovább olvasom

A magyarok nagyobb része szerint a kormány hibája az infláció, a fideszesek szerint nem

A magyarok több mint fele, 53 százaléka szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája nagyobb mértékben felelős az áremelkedésekért, mint a háború vagy a szankciók – írja a Népszava a Publicus december eleji felmérése alapján. Az ezt gondolók többségben vannak az ellenzéki szavazók (85%), a szakmunkások (58%), az érettségizettek (54%) és a diplomások (57%) között is. A Fidesz-KNDP szavazóinak viszont a 69 százaléka úgy véli, inkább a háború és a szankciók okolhatóak az infláció miatt. A Központi Statisztikai Hivatal novemberben 21–25 százalék közötti drágulást mért, de a megkérdezetteknek mindössze 5 százaléka mondta azt,…

Tovább olvasom