Rendkívüli közgyűlést tartottak pénteken a szolnoki városházán, ahol többek között név szerint voksoltak arról, tartsanak-e véleménynyilvánító népszavazást a kínai elektrolitgyárról. Györfi Mihály polgármester azt állította, hogy nem tudott a beruházásról, a Fidesz és a kormány képviselői azonban ezzel ellentétes információkra hívták fel a figyelmet. Az építkezéssel kapcsolatban sok újdonság kiderül, a helyszínen tartózkodó közönséget többször kivezetéssel kellett fenyegetni.
Tovább olvasomCímke: györfi mihály
Izgalmas napunk lesz: rendkívüli ülést és fórumot tartanak az elektrolitgyárról
Ismét felbolydult Szolnok közélete, miután beigazolódott a szóbeszéd, elektrolitgyár érkezik a megyeszékhelyre. A kínai KunlunChem a városban hozza létre első európai üzemét, a beruházás összesen 40 milliárd forintos értékben valósul meg. Vagy csak valósulna? Hatalmas a felháborodás, a politikusok egymásra mutogatnak, miközben a lakosok jogosan érezhetik úgy, hogy a fejük fölött döntöttek. Holnap, azaz március 21-én rendkívüli ülést tart a képviselő-testület, majd délutánra lakossági fórumot szervez Györfi Mihály polgármester.
Tovább olvasomMegoldások helyett egyelőre Facebookon csatároznak a szolnoki döntéshozók
Az elmúlt napokban a végletekig fokozódott a feszültség Szolnokon és környékén. A helyi közélet meghatározó szereplői rendre egymást hibáztatják, miközben a térségben élők megfelelő tájékoztatást és megoldást szeretnének a tervezett elektrolitgyár ügyében. Most úgy tűnik, hogy a megyeszékhelyen működő Fidesz-frakció elunta a várakozást, és a tettek mezejére lépett. Illetve az is előfordulhat, hogy az eddigi eseményekhez hasonlóan ez is csak egy marketingfogás, amely a kialakult sárdobálás folytatása.
Tovább olvasomNem meglepő, hogy a kormánybiztos hazug hergeléssel vádolja Györfi Mihályt, a Fidesz felelősségéről egy szót sem ejt
Nem volt éppen Szolnok város történetének legszebb ékköve a jelenlegi polgármester indulatos beszéde a tiltakozó tömeg előtt. A kormánybiztos erre még rá is tesz egy lapáttal. Ugyanakkor feltűnő, hogy ő is csak Györfi felelősségét és hibáját firtatja, a Fideszét meg sem említi.
Tovább olvasomLakossági fórumot tart a szolnoki polgármester az elektrolitgyárral kapcsolatos kérdések megvitatására
Az elmúlt egy hétben Jász-Nagykun-Szolnok megye magára vonzotta a sajtó és a civilek országos szintű figyelmét. A környéken élők sérelmezik, hogy a tudtuk és a tájékoztatásuk nélkül született megállapodás a kínai Kunlunchem akkumulátor-ipari céggel, melynek leendő üzeme a tervek szerint Szolnok és Abony között épül majd meg. Györfi Mihály azonban eldöntötte, lakossági fórumot szervez, hogy a helyiek elmondhassák véleményüket és feltehessék kérdéseiket.
Tovább olvasomGyörfi Mihály: A magyar nemzet csak együtt teremthet egy boldogabb jövőt
Szolnokon is megemlékeztek a március 15-i nemzeti ünnepről, amelyen többek között Győrfi Mihály is beszédet mondott. A polgármester szerint úgy kell élnünk, hogy az méltó legyen az 1848/49-es szabadságharc hőseinek emlékére.
Tovább olvasomKáromkodva üvöltözött Györfi Mihály polgármester a szolnoki tüntetésen
Úgy fest, ez inkább csak olaj volt a tűzre. Nehezen védhetők Györfi Mihály mondatai, mivel írásos nyoma van ezek ellenkezőjéről. Nem sikerült megnyugtatnia a megmozdulás résztvevőit, viszont sokak szerint hiteltelenné vált.
Tovább olvasomRendkívüli közgyűlés Szolnokon az itt létesítendő akkugyár miatt
Györfi Mihály szerint fontos a munkahelyteremtés, de semmiképpen sem a szolnokiak egészsége árán. Márpedig a Fidesz segítségével ide létesítendő akkumulátorgyár csupa olyan anyaggal dolgozik, ami súlyos egészségkárosodást okozhat. De az ügy közel sem ilyen egyszerű.
Tovább olvasomSzínház, híd, sikerek és kudarcok – folytatjuk interjúnkat Szalay Ferenccel
A Fidesz megyei elnökével, Szolnok városának egykori polgármesterével készült interjúnk első részét néhány nappal ezelőtt tettük közzé hírportálunkon. Szalay Ferenccel nyíltan beszélgettünk olyan kérdésekről, mint a Tiszaligeti fürdő átadásának csúszása, a szolidaritási adó és az önkormányzati kampány keserédes végkimenetele. Ahogy ígértük, a cikk most folytatódik, ezúttal a Szigligeti Színház átvilágítása, a Csáklya úti híd, a sikerek és a kudarcok, valamint a 2026-os országgyűlési választások kerültek szóba.
Tovább olvasomElektrolitgyár Szolnokon: Kié a politikai felelősség?
Szolnok hangját nem lehet elnyomni – fogalmazott a város polgármestere, Györfi Mihály, aki lakossági fórumot szervez környezetvédelmi biztonsági kérdésekről annak érdekében, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. A kínai üzem Szolnokra érkezés hatalmast botrányt keltett, a politikusok egymásra mutogatnak: Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési ügynökség vezérigazgatója szerint Györfi jól ismerte a projektet és hosszú idő óta támogatja azt.
Tovább olvasom