Mindig jelzésértékűnek számít a politikai hirdetésekre elköltött összegek nagysága, ahogy az is sokatmondó, hogy egy jelölt a saját programpontjait, elképzeléseit szeretné ezáltal minél szélesebb közönséghez eljuttatni, vagy az ellenfelei lejáratására szórja el a pénzt. De mi a helyzet Szolnokon? Ki költött a legtöbbet az idei évben? Ezt nézzük most meg.
Tovább olvasomCímke: györfi mihály
Az ATV megkereste, de Szalay Ferenc inkább nem nyilatkozott a választások kapcsán
Az úgynevezett vidéki csatatér-körzetekbe látogatott el a júniusi önkormányzati választások miatt az ATV Heti Napló című műsora. Olyan városok aktuális politikai helyzetéről készítettek rövid összefoglalókat, ahol meglehetősen nehéz megmondani, ki számít éppen befutónak. Természetesen a megyeszékhely Szolnok is terítékre került, bár Szalay Ferenc polgármester nem élt a megszólalási lehetőséggel.
Tovább olvasomJelenleg nyolcan indulnának a polgármesteri címért Szolnokon
Szalay Ferenc kivételével, aki a mai napon tette ezt meg, az összes szolnoki polgármesterjelölt-jelölt az ajánlásgyűjtés és a kampány kezdetének első napján, április 20-án felvette az íveket, hogy a lakosság támogatása által hivatalosan is helyet kapjon az indulók között. Jelenleg nyolcan mérettetnék meg magukat, persze nem kizárt, hogy új szereplők is feltűnnek még.
Tovább olvasomÁllatvédelem, személyeskedés és a „csőd költségvetése” uralta a szolnoki közgyűlést
Sok tekintetben személyeskedő, beszólogató, rossz hangulatú képviselő-testületi ülést láthatott az, aki élőben, vagy az Önkormányzati TV oldalán megnézte a március 28-án, tegnap megtartott közgyűlést. A júniusi önkormányzati választás közelsége pattanásig feszült megszólalásokat és vitákat szült, ezeket összegezzük dióhéjban.
Tovább olvasomMSZP-kongresszus: „Szolnokot is fel fogjuk szabadítani”
A Fidesz legyőzhető, de erre egyedül egyik ellenzéki párt sem képes – fogalmazott a szocialista Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szombaton Budapesten, miután az MSZP kongresszusa európai parlamenti (EP-) listavezetőnek választotta. A megyeszékhely ellenzéki polgármesterjelöltje, Györfi Mihály szerint fel fogják szabadítani Szolnokot.
Tovább olvasomEgy sajtódíj margójára
A Szol24 szerkesztősége határozottan úgy gondolja, a vélemény és vélemény közötti különbség nem problémát jelent, sőt, a pozitív velejárója a sokszínű gondolkodásnak, amiből jó esetben egy tartalmas vita tud kialakulni. Azonban meg kell húzni egy határt: azt a határt, hogy ki beszél, vagy ír a saját kútfője szerint, és ki az, aki pártérdek és politikai megrendelés alapján hajt végre felülről érkező utasításokat.
Tovább olvasomGyönyörű kor – 90 éves szolnoki lakost köszöntöttek
Dóra László, Laci bácsi azon szerencsések közé tartozik, aki nemhogy megélte a kilencedik X-et, de mindemellett lendületesen, fiatalosan éli mindennapjait. Alighanem sokan, nála akár évtizedekkel fiatalabbak is kíváncsiak lennének a titokra. Lehet, hogy titok nincs, mindenesetre Szolnok önkormányzata születésnapja alkalmából köszöntette őt.
Tovább olvasom53 helyett 32 milliárd – a költségvetés kapcsán vitázott a szolnoki képviselő-testület
Heves vitákat szült a február 29-én, azaz ma megtartott szolnoki képviselő-testületi ülés, amelynek fő témája a város idei évi költségvetése volt: a tavalyi 53 milliárdos kiadási és bevételi főösszeg idén a tervek szerint mindössze 32 milliárdra csökken.
Tovább olvasomTorzóként állhat évekig a szolnoki Tisza Kavics szálloda
Torzó lehet akár évekig a nagy reményekkel indult szállodaépítésből Szolnokon. A Tisza Kavics nevezetű létesítmény költségei elszálltak, illetve az állam is visszavonta a 4 milliárdos támogatásnak közel felét – fejezte ki aggodalmát a Szolnoki Többség.
Tovább olvasomGyörfi Mihályt hivatalosan is bejelentették szolnoki polgármesterjelöltnek, az Agóra is mögé állt
Hivatalossá vált, hogy Györfi Mihály szolnoki alpolgármester indul a polgármesteri posztért. Ezt pénteken közös sajtótájékoztatón jelentették be a jelölő szervezetek, amelyek úgy vélik, a Fidesz Szolnokon is legyőzhető.
Tovább olvasom