„Hiába jeleztünk, mindig falakba ütköztünk” – egykori dolgozó vallomása a szolnoki gyermekotthonról

Augusztus 17-én, vasárnap este robbantott bombát azzal az RTL Házon kívül című műsorának szerkesztősége, hogy egy rövid riportban bemutatta a szolnoki Gyermekváros utcában található Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi és Gyermekotthon megdöbbentően erőszakos és bántalmazó világát. Az ott készült felvételek sokkoló állapotokat mutatnak. Kamaszok koszos matracokon alszanak, az üvegajtók betörve, egy ötéves kisgyermek karján vágások láthatók, egy másfél éves fiú pedig kendővel a radiátorhoz kötve fekszik. Már júniusban az országos sajtó figyelmébe került az otthon, de akkor még nem került nyilvánosságra, hogy az intézményben nem a túlterheltség jelenti a legfőbb problémát, hiszen…

Tovább olvasom

Györfi Mihályt nem engedték be a botrány övezte szolnoki gyermekotthonba, de előkerült egy belső levél is – videó

Egyre inkább gyűrűzik a szolnoki gyermekotthonnal kapcsolatos bántalmazási botrány, a város polgármesterét sem engedték be, hogy tájékozódjon, illetve megkérdezze, miben tudna segíteni a kialakult helyzetben. Mi ez a titkolózás? Györfi közben előállt egy igen különös “belső levéllel”, amit két dolgozó is megerősített, hogy valós.

Tovább olvasom

Egy tömegverekedés kellett, hogy elismerjék: nincs elég rendőr Szolnokon

Három héttel korábbi levelére nem kapott választ, mégis hatása lett – fogalmazott közösségi bejegyzésében Györfi Mihály, Szolnok polgármestere, aki a város közbiztonságának romlása miatt fordult a belügyminiszterhez. A városvezető szerint a helyzet odáig fajult, hogy az önkormányzatnak saját erőből kellett Közrendvédelmi Akciótervet hirdetnie.

Tovább olvasom

A mosoly és a jó hangulat uralja a Tiszaligeti Turisztikai Központ táborát

A táborozó gyermekek még desszertet is kaptak, amikor a polgármester meglátogatta a siserehadat és egy kis ajándékként vitt nekik dinnyét. Ez egy új divat lett Jász-Nagykun-Szolnok megyében? Pócs János az idősotthonokba, Györfi Mihály pedig a gyermektáborba vitt hűsítő görögdinnyét.

Tovább olvasom

Györfi Mihály: Más városokból is érkeznek hajléktalanok Szolnokra az ellátórendszer miatt

Györfi Mihály, Szolnok polgármestere a Telexnek írt levelében arról számolt be, hogy rendőrségi források és szociális munkások szerint más településekről is érkeznek hajléktalan emberek a városba. Állítása szerint ennek oka, hogy Szolnok emberséges ellátórendszere híre hamar eljut más helyekre is.

Tovább olvasom

„Mi a büdös franc van ebben a városban?” –  dühös lakossági posztra válaszolt a polgármester

Éles hangvételű Facebook-bejegyzésben fakadt ki egy szolnoki lakos a belváros közterületein tapasztalható állapotok miatt. A tegnapi posztra a város polgármestere, Györfi Mihály válaszolt, elismerve a problémákat, de hangsúlyozta: az önkormányzat keze meg van kötve.

Tovább olvasom

A megkérdezettek óriási százaléka elutasítja a szolnoki tűzijátékot

Hiába volt már tavaly is pocsék pénzügyi helyzetben Szolnok, a tűzijátékhoz mégis ragaszkodott Szalay Ferenc leváltott fideszes polgármester. Most egy felmérés szerint a lakosság döbbenetes arányban utasítja el a látványos, de drága pénzégetést.

Tovább olvasom

Rendkívüli találkozó Szolnok közbiztonságának javítása érdekében

Az utóbbi hetekben végképp kicsúcsosodott, amit a szolnokiak az elmúlt másfél évtizedben már a bőrükön éreznek, miszerint a város közbiztonsága rettenetes módon lesüllyedt. Ennek javításáért ült össze két fontos érintett.

Tovább olvasom