A gyermekvédelem állapotáról, a vidéki problémákról és a független média szerepéről is beszélt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Szolnokon a Szol24-nek adott gyorsinterjújában. Magyar elmondta, a Tisza-kormány egyik első intézkedése a rendszer átláthatóvá tétele és a visszaélések nyilvános kivizsgálása lesz, „amennyire ezt a gyermekek jogai megengedik”.
Tovább olvasomCímke: gyermekvédelem
Újabb botrány: súlyosan bántalmazhattak egy 1,5 éves kisfiút egy gyermekotthonban
Ami biztos, hogy a gyermeket kiemelték a családból, pedig a nagyszülők is segítettek az egyedülálló anyának a nevelésben. Aztán “valami” történt a gyermekotthonban, amit a jelek szerint nagyon szerettek volna eltussolni. A megkeresések ellenére az illetékesek hallgatnak.
Tovább olvasomSe nekünk, se a Népszavának nem válaszoltak a szolnoki gyermekvédelmi ügyben
Súlyos visszaélések gyanúját tárta fel az RTL Házon kívül című műsora, amely augusztus 17-én sugárzott riportjában a szolnoki Gyermekváros utcában működő Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi és Gyermekotthon állapotait mutatta be. Az intézmény kapcsán már hónapokkal ezelőtt megjelentek aggasztó sajtóhírek, miszerint elképesztő a túlterheltség és a gyerekek matracokon alszanak. A Népszava és hírportálunk is részletesen foglalkozott az üggyel, de se a Belügyminisztérium, se a gyermekvédelmi központ nem reagált a megkeresésekre.
Tovább olvasomFülöp Attila Fegyverneken árulta el, hogy a gyermekvédelem nem balettképző
Hétfőn Fegyverneken adták át a Hétszínvirág lakásotthont, amely által kilenc gyermeknek tudnak biztonságos környezetet nyújtani a tervek szerint. Az eseményen Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára reflektált úgy ahogy a szolnoki gyermekotthonban történtekre.
Tovább olvasomSúlyos bántalmazások zárt ajtók mögött – Szabó Csaba újabb vallomása a szolnoki gyermekotthonról
A szolnoki gyermekotthonban éveken át súlyos visszaélések zajlottak, amelyekről a dolgozók nem tudtak beszélni, a gyerekek pedig nem kaptak védelmet. Szabó Csaba, az intézmény egykori dolgozója most részletesen beszélt arról, milyen visszaélések zajlottak, és hogyan maradtak a gyerekek védtelenek a rendszer hiányosságai miatt.
Tovább olvasomDobrev és Györfi a szolnoki gyermekotthon előtt – egy helyi lakos is felszólalt
A mai napon a szolnoki gyermekotthon előtt tartott sajtótájékoztatót Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, Györfi Mihály polgármester és Mészáros Dávid, a DK országgyűlési képviselőjelöltje. A szervezett eseményt azonban egy váratlan pillanat tette emlékezetessé: egy helyi lakos spontán osztotta meg személyes tapasztalatait az otthonról.
Tovább olvasomSzolnoki gyermekotthon: Jámbor András hét kérdése a kormányhoz
A szolnoki gyermekvédelmi bántalmazási ügy vasárnapi nyilvánosságra kerülése után sokan közzétették a kötelező posztokat, majd mintha semmi sem történt volna – írja közösségi oldalán Jámbor András országgyűlési képviselő. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy az ügy elsikkadjon, miközben gyermekek bántalmazásáról és szexuális visszaélésről van szó.
Tovább olvasomGyörfi szerint ha csak az állítások töredéke igaz, akkor is válságban van a gyermekvédelem
Nagyon felkavarták a helyi közéletet azok a hírek, amelyek szerint súlyos visszaélések történhettek a szolnoki gyermekotthonban. Az intézményről több jelzés és videófelvétel is napvilágra került, ezek többségében gyerekek bántalmazásáról, kikötözéséről és alkoholproblémákkal küzdő nevelőkről szólnak. Györfi Mihály, Szolnok polgármestere a Klubrádió Esti gyors című műsorában számolt be tapasztalatairól.
Tovább olvasomGyörfi Mihályt nem engedték be a botrány övezte szolnoki gyermekotthonba, de előkerült egy belső levél is – videó
Egyre inkább gyűrűzik a szolnoki gyermekotthonnal kapcsolatos bántalmazási botrány, a város polgármesterét sem engedték be, hogy tájékozódjon, illetve megkérdezze, miben tudna segíteni a kialakult helyzetben. Mi ez a titkolózás? Györfi közben előállt egy igen különös “belső levéllel”, amit két dolgozó is megerősített, hogy valós.
Tovább olvasom„Kiderült, hogy mi az igazság Szolnokon” – így reagált az államtitkár a gyermekotthon botrányára
Újabb botrány robbant ki a szolnoki befogadó otthon körül, ahol korábbi lakók és dolgozók súlyos bántalmazásokról, zaklatásokról és elhanyagolásról számoltak be. A megszólalók szerint a gyerekeket gyakran magukra hagyták, sokszor bántalmazták őket, és a panaszokat rendre elsikálták. A nyilvánosságra került beszámolók nyomán ismét reflektorfénybe került a magyar gyermekvédelem állapota, amely sok esetben nem képes megvédeni a legkiszolgáltatottabbakat.
Tovább olvasom