Újabb jelentkező Szolnokon – képviselőket és polgármesterjelöltet is állítanak

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja, a Momentum, illetve az MSZP-DK szövetség után egy szolnoki egyesület, a Minden Döntés Számít (MDSZ) jelentette be, hogy képviselőket és polgármestert kíván adni a következő képviselő-testületbe.

Tovább olvasom

A bizalmatlanság légköre: hihetünk-e az ígéretnek, hogy Szolnokon nem lesz akkumulátorgyár?

Az elmúlt szűk 14 év olyan légkört teremtett Magyarországon, hogy már semmilyen ígéretnek, sőt, aláírt szerződésnek sem tudunk hinni, ha a hatalom érdekei mást diktálnak. Hasonló a helyzet most a szolnoki akkugyárral kapcsolatban, ami állítólag nem épül meg. De hihetünk még bármiféle ígéretnek?

Tovább olvasom

A Fidesz súlyos vereséget szenvedett jászberényi polgármesterjelöltje lett a kórház igazgatója

A Szolnoki MÁV Kórház és a jászberényi kórház vezetője is a menesztettek listáján – írtuk december közepén, amikor Pintér Sándor belügyminiszter számos kórházigazgatót menesztett hónap végi határidővel. Jászberényben máris megtalálták a 2021-ben másodjára kinevezett Dr. Csiki Zoltán utódját, aki a tavaly januári időközi választáson Fidesz-független színekben polgármesterjelöltként induló Dr. Besenyi Orsolya lett.

Tovább olvasom

Jászberényt is folyamatosan megszállják a vendégmunkások?

Egyre több helyi lakos veszi észre, hogy erősen kicserélődni látszik a város lakossága, döbbenetes mennyiségű, magyarul nem tudó vendégmunkás lakja már a várost, akik letörik az egyébként sem magas béreket. Beérni látszik a Fidesz munkája. A vitába a polgármester is beszállt.

Tovább olvasom

Kis Grófo útja a Fideszig, avagy így állnak a celebek Orbán Viktor szolgálatába

Az EDDA frontembere csak egy a sok közül, aki látványosan igyekszik minél közelebb lenni a Fideszhez és a miniszterelnökhöz. Pedig közülük jó néhány olyan is található, aki eredetileg például “balliberális” volt, amíg az MSZP volt hatalmon, aztán hirtelen nagyjából 2010-től “megvilágosodtak”.

Tovább olvasom

A szolnoki Balla György több mint 2,6 millió forint ellenében maradt hallgatag a parlamentben

Jellemzően a parlamenti államtitkárok szólaltak fel legtöbbször a parlamentben az idén is, hiszen az ő feladatuk válaszolni a képviselők kérdéseire és interpellációira. Vannak néhányan a honatyák közül, akik kimondottan sokat beszéltek idén is. Ám még többen vannak, akik egyetlen szót sem szóltak. Köztük van a szolnoki Fidesz alapítója, Balla György is.

Tovább olvasom

Csapdába esett a szolnoki Fidesz a Lévai-Pressman helyi találkozó miatt?

Országosan is híre ment, hogy az amerikai nagykövet és a magyar miniszterelnök felesége (igaz, más minőségében) hivatalos találkozót tartottak Szolnokon az elmúlt napokban. De valami véletlen folytán ezt a helyi fideszesek még csak meg sem említik. Inkább elhallgatják, mintha meg sem történt volna.

Tovább olvasom