Ötmilliós büntetés, mert cigánybűnözést emlegetett hozzászólásában a képviselő

Megosztás

A Mi Hazánk Mozgalom politikusa beszólt a kormánynak és közben kétszer is cigánybűnözőkről beszélt, ezért Kövér László köszönte szépen a lehetőséget és ötmilliós büntetéssel sújtotta házelnökként Novák Elődöt.

Novák a parlamentben arról beszélt, hogy a Facebook a párt több programpontját sem engedi említeni.

Május végén szólalt fel Novák Előd, a szélsőséges Mi Hazánk politikusa az Országgyűlésben, és számonkérte a kormányon, miért nem terjeszti ki a reklámadót az olyan technológiai világvállalatokra, mint az Alphabet vagy a Meta. A beszédében „cigánybűnözést” emlegetett, de akkor az ülést vezető Lezsák Sándor még csupán azt kérte tőle, hogy kerülje a kifejezés használatát.

Novák arról beszélt, hogy a Facebook a párt több programpontját sem engedi említeni „a szegregációtól kezdve a cigánybűnözés elleni fellépésen át az LMBTQP-felvonulások betiltásáig”. Aztán úgy fogalmazott: a Facebook azt tilt ki a felületéről, akit csak akar, „ennyi erővel egy vendéglő-, vagy diszkótulajdonos is kiírhatná, mondjuk igény volna rá, hogy: cigányok nem léphetnek be!. A kormányt a kettős mérce jegyében mégis csak az utóbbi zavarja.”

Az Igazságügyi Minisztérium részéről reagáló Répássy Róbert nem értette, miért hasonlítja magát a Mi Hazánk a romákhoz, és közölte: a Facebook nem tartozik a kormány hatáskörébe.

Kövér László házelnök pedig később ötmillió forintos büntetést szabott ki a „cigánybűnözőzés” kifejezésért. Azt írta: „Novák Előd országgyűlési képviselő interpellációja közben a roma nemzetiség és a bűnözés egyértelmű kapcsolatára utaló kifejezést használt, valamint felszólalása további részében is az érintett etnikai közösséget sértő állítást fogalmazott meg”.

Kapcsolódó cikkek