Miközben Fegyverneken felszámolták, Tiszaburán ATM-et adtak át

Újabb szolgáltatás vált elérhetővé Tiszaburán, közölte örömmel közösségi oldalán F. Kovács Sándor. A karcagi körzet parlamenti képviselője hozzátette, kitartó munka eredményeként a K&H Bank ATM megkezdte a működését Tiszaburán. A fideszes honatya megjegyezte, fontos, hogy a községekben, kistelepüléseken is minél több szolgáltatás váljon helyben elérhetővé, növelve ezáltal a helyben élők életszínvonalát. Azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy: “Megyünk tovább ezen az úton, hiszen a vidéken élőket is ugyanolyan minőségű szolgáltatások illetnek, mint a városokban lakókat. Hajrá, Nagykunság! Hajrá, Tisza-tó!” Majd mintegy jelentős domborművet, úgy leplezték le az ATM-automatát jelző műanyag…

Tovább olvasom

Ötvenéves hazánk második Balatonja

Ötven évvel ezelőtt adták át a kiskörei víztározót, amit ma már Tisza-tónak (1988-ig volt víztározó) nevezünk. Magyarország második legnagyobb tava, egyben legnagyobb mesterséges tava létrehozásának legfontosabb oka a Kiskörei Vízerőmű működéséhez szükséges egyenletes vízhozam biztosítása volt, valamint az ugyanebben az időszakban, Tiszaújvárosban telepített új Tiszai Hőerőmű működéséhez szükséges magas vízszint biztosítása duzzasztással, írja a wikipédia. 1967-1973 között építették fel a Kiskörei Erőművet a duzzasztógáttal a tiszai áradások szabályozása és az Alföld hatékonyabb vízellátása érdekében. Feltöltése 1978-ban fejeződött be. A mesterséges tó vize egykori holtágakat, vízfolyásokat, legelőket, erdőket, szántóföldeket borított el.…

Tovább olvasom

Révész Máriusz szemre egy rongyszőnyeggel a nyakában ragadott mikrofont

Idén 50 éves a Tisza-tó, ezt már minden óvodás tudja a megyében. Az átkozott kommunisták nem átallottak vízlépcsőt építeni a Tiszára, ami bizony 50 évvel május 16-i átadását követően is folyamatosan nagy szolgálatot tesz a Tiszavidéknek. Mármost F. Kovács Sándor, a mútba révedő magyar-kazak testvériség nagy híve szerint az évforduló kiváló alkalom arra, hogy előretekintsünk és egyeztessük, összehangoljuk a Tisza-tó jövőjével kapcsolatos elképzeléseket. Éppen ez volt a célja a Tisza-tavi turisztikai kerekasztal minapi egyeztetésének Kiskörén. A fideszes képviselő fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a közös gondolkodás – mint mindig – most…

Tovább olvasom

Bevallották országgyűlési képviselőink, mijük van – hát…

Minden országgyűlési képviselő határidőre leadta vagyonnyilatkozatát. Ezekből az derül ki, hogy nagyon jó biznisz képviselőnek lenni. Megnéztük, hogy a Szolnok megyei képviselők mit vallottak be…. F. Kovács Sándor karcagi képviselő nyilatkozata szerint Karcagon egy 190 négyzetméteres lakóház (2010-es vásárlás) felének és egy 100 négyzetméteres családi ház (2002-es vásárlás) negyedének tulajdonosa. Tavaly vett egy Skoda Kodiaqot, ez a 2018-ban vásárolt Skoda Octaviat váltotta le. Pluszban van 15 milliója, Takarékbankban 10 milliós részvénye van, ezen kívül van 240 db OTP-, 1150 Richter- és 6 ezer 4IG-részvénye. Hitelintézeti számlakövetelése 19,1 millió. Nyolcmilliós lakáshiteltartozása van, ami…

Tovább olvasom