Bár az Európai Unió egésze a fejlődés útjára lépett, a nemzeti kormányok összetétele továbbra is vegyes képet mutat. Míg Finnországban és Svédországban már természetes a nemek közötti egyensúly, több tagállamban, köztük Magyarországon is, még mindig várat magára az áttörés az esélyegyenlőség terén.
Tovább olvasomCímke: európai unió
400 milliárd forintnyi uniós forrás elvesztéséről ír Rost Andrea – Szolnokon is fájhat
Rost Andrea, a Tisza Párt szolnoki országgyűlési képviselőjelöltje közösségi oldalán fejtette ki álláspontját arról, hogy Magyarország a tavalyi év végével jelentős összegű uniós kohéziós forrásoktól esett el. A politikus szerint a forrásvesztésnek a vidéki térségek, köztük Szolnok és környéke is a kárvallottjai.
Tovább olvasomA Fidesz nem engedi, hogy a magyarok pénzét elvigyék Ukrajnába, hangzott el Jászapátin
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Hidvéghi Balázs a kormánypárti országjárás jászapáti állomása során nem túl meglepő módon a Brüsszelből érkező, növekvő politikai és pénzügyi nyomásról beszélt november 25-én, kedden, nagyjából egyidőben Magyar Péter jászkiséri látogatásával. A Pócs János országgyűlési képviselővel közösen tartott lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón az államtitkár kijelentette, a Fidesz-KDNP elutasítja a magyar adófizetők pénzének Ukrajnába irányítását egy megnyerhetetlen háború finanszírozására és a béke és gyarapodás mellett teszi le a voksát.
Tovább olvasomNem csak a nagyok számítanak – a francia nagykövet és a SZOL24 a helyi sajtóról
Jonathan Lacôte és Clovis Lereculeur francia diplomaták a SZOL24 szerkesztőségének két tagjával is találkoztak Szolnokon. A beszélgetés kötetlen hangulatban zajlott, és főként a független vidéki sajtó helyzetéről, az európai médiapluralizmusról és a mesterséges intelligencia médiában betöltött szerepéről szólt.
Tovább olvasomKözel félmilliárdnyi uniós pénzből újul meg a szolnoki könyvtár, évekig tartanak a munkálatok
Több mint 440 millió forintnyi összeggel száll be az Európai Unió a Verseghy Ferenc Könyvtár fejlesztésébe, a projekt hatalmas változást hoz, az eredeti épületet teljesen lebontják és új kerül a helyére. Nagyjából három év, mire elkészül.
Tovább olvasomTISZA: meg kell óvni a talajt az akkumulátorgyárak szennyezésétől
Az emberi egészséget és a környezetet veszélyeztető vegyi anyagok kiszűrése továbbra sem megoldott Európában – erről beszélt Kulja András, a TISZA képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén. A politikus szerint a jelenlegi uniós rendszerben túl sok az ismeretlen összetevő és a hiányos adat, miközben a tagállamokban gyakran hiányzik a megfelelő védelem a talaj és a természet védelmére.
Tovább olvasom“Ne mérgezzenek minket és a gyerekeinket!” – szolnoki civilek az elektrolitgyár ellen
Október 11-én, szombaton a szolnoki aPont szervezésében tüntettek a Szolnok és Abony közé felépíteni kívánt elektrolitgyár ellen, amelyet helyi lakosok és szakértők egyaránt ellenőrizetlennek és veszélyesnek tartanak. A demonstráció mellett a civilek jogi sikerei is erősítették az elköteleződést a környezetvédelem és a helyi érdekvédelem mellett.
Tovább olvasomKötcse 2025: Orbán az EU végéről és a Fidesz győztes választási stratégiáról beszélt
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Kötcsén tartotta hagyományos éves beszédét, amely idén első alkalommal volt nyilvános. Egyenesen a dublini futballmeccsről érkezett Csányi Sándorral közösen, magánrepülőgéppel haza. A mintegy 90 perces előadásban a kormányfő világpolitikai távlatokat vázolt fel, az Európai Unió szétesését vizionálta, majd bemutatta az úgynevezett győzelmi tervet a 2026-os választásokra.
Tovább olvasomHubai Imre: Majdnem hetvenmilliárd forint jut fenntartható vízgazdálkodásra
Magyarország kormánya és az Európai Unió közösen 67 milliárd forintot fordít a fenntartható vízgazdálkodás támogatására – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, a vármegyei közgyűlés egykori elnöke augusztus 26-án, Gödöllőn. A finanszírozás 80 százalékát a magyar állam, 20 százalékát az unió biztosítja.
Tovább olvasomAz EU új kampányt indított a Humanitárius Világnapon ‘Az emberség hangjai’ címmel
Augusztus 19-én ünnepeltük a Humanitárius Világnapot. Ebből az alkalomból az EU kampányt indított „Az emberség hangjai” néven, hogy hangsúlyozza a humanitárius segítségnyújtásban betöltött vezető szerepét, valamint bemutassa azokat az alapelveket, amelyek mentén reagál a válsághelyzetekre: emberség, semlegesség, pártatlanság és függetlenség.
Tovább olvasom