A Kiképzés című katonai sport-reality versenyzői extrém próbák elé álltak a hírhedt „Pokol hete” során. A második, Szolnokon eltöltött versenyhetük egyik legkeményebb feladata egy vízi deszant volt: a résztvevők helikopterről vetették magukat a Holt-Tiszába, ahol bójákhoz rögzített zsákokból kellett összegyűjteniük az AK-47-es gépkarabély darabjait.
Tovább olvasomSzerző: Farkas András
Megválaszolatlan maradt, kié a hatalom Jászberényben
Komoly politikai válság van Jászberényben, több országos és helyi médium is erről számolt be a hetekben. A 2/3-os felhatalmazást kapott Közösen Jászberényért Egyesület (KJE) polgármestere és néhány képviselője között a jegyző váratlan távozása, az MSZP-s alpolgármester fizetésének megemelése és az ő vezetéstechnikai eszközei miatt alakult ki konfliktus, amiről egy héttel ezelőtt Bozsik Ferenc és Kertész Ottó önkormányzati képviselők beszéltek a KlikkTV-nek. Írásban fordultunk Budai Lóránt polgármesterhez, hogy válaszoljon az ott elhangzottakra.
Tovább olvasomA Tiszafüred ellen mutatkozott be a Fradi új szerzeménye
A Ferencvárosi TC még tavaly decemberben jelentette be, hogy a Werder Bremen középpályása, Naby Keita kölcsönben érkezik a klubhoz a 2025-ös évre. A játékos korábban a Liverpool színeiben Bajnokok Ligáját és angol bajnoki címet is nyert, most a második csapatban, a Tiszafüred elleni felkészülési mérkőzésen tudott végre pályára lépni.
Tovább olvasomTavaly is a legnépszerűbb termálfürdős községek között volt Cserkeszőlő
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2024-ben a termálfürdővel rendelkező magyar községek közül Egerszalók, Cserkeszőlő és Bogács vonzották a legtöbb vendéget. Egerszalók 257 313 vendégéjszakát regisztrált, míg Cserkeszőlő 207 000-et, Bogács pedig 176 932-t.
Tovább olvasomEzeken a helyeken adhatunk vért Szolnok megyében
A véradás az egyik legfontosabb és legegyszerűbb módja annak, hogy segítsünk másokon. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmenthetjük. A vérkészítmények nélkülözhetetlenek például baleseti sérültek ellátásában, műtétek során, vérszegénység kezelésében vagy daganatos betegek gyógyításában. Az Országos Vérellátó Szolgálat által megküldött közleménye szerint ezeken a helyszíneken segíthetünk Jász-Nagykun-Szolnok megyében a következő napokban.
Tovább olvasomKigyulladt egy mozdony a Budapest-Szolnok vonalon
Péntek reggel tűz ütött ki egy személyvonat mozdonyában Fegyvernek-Örményes vasútállomáson. A tűzeset miatt a katasztrófavédelem kérésére azonnal lekapcsolták a felsővezetéket, hogy biztonságos körülmények között megkezdhessék az oltási munkálatokat – számolt be az esetről a Mávinform a Facebook-oldalán. A lángokat végül sikerült megfékezni, ám a tűzoltás idejére a vasúti forgalmat le kellett állítani az érintett szakaszon.
Tovább olvasomA szolnoki választókerületben is indít jelöltet a DK, íme a jelölt
Ahogy január végén megírtuk, a Demokratikus Koalíció láthatóan nem adja fel, a Tisza Párt berobbanása ellenére is úgy gondolja, hogy jelölteket állít a 2026-os országgyűlési választásokra. Gyurcsány Ferenc pártja a törökszentmiklósi választókerületben már bemutatta a jelöltjét, most pedig az is kiderült, hogy a megyei közgyűlés egyik tagját, Mészáros Dávidot indítják Kállai Mária fideszes országgyűlési képviselő ellen.
Tovább olvasomEltűnt, keresik a 15 éves szolnoki lányt
Eltűnt személy felkutatásához kérik a lakosság segítségét a rendőrök.
Tovább olvasomValentin napi és farsangi programokkal készül a Várkapu Szolnokon
Izgalmas és sokszínű programokkal várja vendégeit februárban a Várkapu Látogatóközpont Szolnokon: minden hétvégén egy-egy tematikus esemény teszi még különlegesebbé a hónapot, legyen szó romantikus hangulatról Valentin-napon, vagy egy vidám farsangi buliról.
Tovább olvasomSokadik alkalommal fogtak jászsági dílereket
A Jászberényi Rendőrkapitányság és a Tisza MEKTO bevetési egységei január 29-én razziát tartottak, amely során elfogtak egy 60 éves jászalsószentgyörgyi és egy 42 éves jászladányi férfit, akik a gyanú szerint új pszichoaktív anyagokkal kereskedtek.
Tovább olvasom