Az enyészeté lesz a szolnoki vasúttörténet egyik fontos emléke?

A közelmúltban kigyulladt egy több mint 150 éves vasúti épület Szolnokon, a Tisza-part közelében. Bár a tüzet sikerült eloltani, az eset ráirányította a figyelmet az elhanyagolt és romos állapotú ház sorsára. Az épület történelmi jelentőségű, hiszen egykor fürdőházként és szolgálati lakásként is funkcionált, azonban ma már főként illegális szemétlerakóként és drogtanyaként ismert. A közösségi médiában nagy érdeklődés övezte az épületet, sokan aggódnak állapota és jövője miatt.

Tovább olvasom

Nem ússzuk meg csapadék nélkül a hétvégén

A hétvégére változékony időjárásra számíthatunk: pénteken és vasárnap csapadékos idő várható, esővel, havas esővel, a hegyekben havazással, míg szombaton helyenként felszakadozhat a felhőzet. A szél sok helyen élénk, erős vagy akár viharos lesz, a nappali hőmérséklet általában 2 és 7 Celsius-fok között alakulhat – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. friss előrejelzéséből.

Tovább olvasom

Meghitt programokkal vár a szolnoki adventi falu

Az év egyik legvarázslatosabb időszaka, a karácsony közeledtével Szolnok szívében újra megnyitotta kapuit az adventi falu. A Kossuth téren immár hagyománnyá vált karácsonyi forgatag idén is színes programkínálattal, ízletes finomságokkal és meghitt hangulattal várja a látogatókat.

Tovább olvasom

Búcsúzott a nemzetközi kupasorozattól a Szolnok

A magyar vízilabdacsapat játékosainak nem volt más lehetősége, hogy legyőzze a negyeddöntőbe jutásért az eddig veretlen, tizenegyszeres Bajnokok Ligája-győztes olasz együttest, a Pro Reccot. Ez sajnos nem sikerült, és a Mladost-Duisburg mérkőzés eredménye sem alakult számukra szerencsésen, így a Szolnok búcsúzott az Eurokupa csoportkörétől.

Tovább olvasom

Komoly készültséggel tervez a NAV az adventi időszakban

Jócskán elkezdődött a karácsonyi időszak, beindultak az adventi vásárok a kisebb vidéki városokban és Budapesten is. Nem meglepő hát, hogy a NAV Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársait is átjárja az ünnepi hangulat, hiszen decemberben fokozott ellenőrzések várhatók.

Tovább olvasom

Rituális Rémtettek – Könyvet írtak a ’90-es évek lázadó punkjairól

A magyar punk történetét feldolgozó munka második kötete a Nem az a punk, aki… 2. A vasfüggöny felgördül című folytatás a rendszerváltástól, a közeg 1990-től 2004-ig tartó zajos és tartalmas időszakát tekinti át, emellett pedig a könyv megjelenésével párhuzamosan, azonos címmel a Trottel kiadó a korszakot áttekintő punkválogatás-sorozatot indít, amelyben a szolnoki Rituális Rémtettek is feltűnik.

Tovább olvasom

Szolnoki szobrászművész alkotta a Kubában leleplezett tetovált nyakú Kossuthot

Pogány Gábor Benő, a Munkácsy-díjas szobrászművész fagyálló kerámiából készítette azt a Kossuth-szobrot, amelyet néhány nappal ezelőtt adtak át L. Simon László és Halász János fideszes országgyűlési képviselők közreműködésével Kubában. Az avatás a Magyar Kultúra Napja programsorozat része volt, amelyet a havannai magyar követség szervezett meg a Várostörténeti Hivatallal és a Kulturális Minisztériummal közösen.

Tovább olvasom

Munkanélküliség: Jász-Nagykun-Szolnok megyében az egyik legrosszabb a helyzet

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legújabb, novemberben megjelent adatai alapján nehéz lenne pozitívan fogalmazni a Jász-Nagykun-Szolnok megyei munkanélküliségi mutatókat illetően. Nagyok a különbségek a települések és megyék vonatkozásában is, Nógrádban például több mint hétszeres a ráta a nyugati országrészben található Győr-Moson-Sopronhoz viszonyítva a munkavállalási koró népességhez viszonyítva.

Tovább olvasom

Mégsem a kiesőhelyen várja a tavaszi szezont a Szolnoki MÁV

A Martfű és az ESMTK elleni győzelmeknek köszönhetően nem sok kellett hozzá, de végül megúszta a Szolnok futballcsapata, hogy a kiesőhelyen töltse a telet az NBIII Délkeleti csoportjában. 17 forduló elteltével mindösszesen 4 győzelemmel és 3 döntetlennel, 15 megszerzett ponttal közvetlenül a vonal fölött várják a tavaszt.

Tovább olvasom