Ahogy április 6-án, tegnap a Szol24-en is olvashattak róla, az ország több pontján időközi választást tartottak egyéni körzetekben. Schöckné Kollár Erzsébet önkormányzati képviselő tavaly december közepén, hosszan tartó és súlyos betegség után hunyt el, ezért kellett a Szolnok megyei Tiszafüreden új képviselőt választani. A Fidesz tarolt, bár Mosonmagyaróváron az arcukra fagyott a mosoly.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Politikai okokból gáncsolták el a Covid-áldozatok temetői emléktábláját Kisújszálláson
A Szol24-en néhány héttel ezelőtt már beszámoltunk róla, mekkora felháborodás övezte, hogy a helyi Tisza sziget Kisújszálláson emléktáblát szeretett volna felavatni a Covidban elhunyt szeretteik emlékére. A fogadtatás először pozitív volt, majd a református egyházközség presbitériuma közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy “politikai rendezvényeknek” nincs helye a temetőben. A Kubatov Gábor köréhez tartozó polgármester, Szűcs Tamás is elítélte a kezdeményezést, végül Tarr Zoltán EP-képviselő fóruma előtt egy gyertyagyújtással egybekötött közös megemlékezés keretében rótták le tiszteletüket a lakosok.
Tovább olvasomKiabálni kellett, és máris kapták a drogot Jászladányon
Újabb kábítószer-kereskedőt tartóztattak le a rendőrök Jászladányban: egy 31 éves helyi férfi otthonából árusította az úgynevezett új pszichoaktív anyagokat, amelyek többek között fiatalkorúakhoz is eljutottak. A férfit a DELTA Program keretében tartott összehangolt akció során fogták el.
Tovább olvasomTulipGarden – Félmillió tulipán várja a látogatókat Szolnok megyében
Április 5-én, szombaton hivatalosan is megnyitotta kapuit a TulipGarden Tisza-tó, ahol több mint 500 ezer virágban pompázó tulipán várja a természet szerelmeseit. A lenyűgöző látványt kínáló virágmező Abádszalók és Kunhegyes között terül el és igazi tavaszi élményt nyújt minden látogatónak.
Tovább olvasomHivatalosan is államtitkár lesz Hubai Imre
Ahogy megírtuk néhány nappal ezelőtt, Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára lehet államtitkár Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés eddigi elnöke. A kinevezés igaznak bizonyult, a politikus maga jelentette be, hogy holnaptól, azaz április 7-től az Agrárminisztérium államtitkárává nevezték ki.
Tovább olvasomA Mi Hazánk a Fidesz ellen az alternatíva a vasárnapi tiszafüredi időközin
Tiszakécske és Mosonmagyaróvár mellett Tiszafüred egyik egyéni választókerületében is újra az urnákhoz járulnak a bejelentett lakhelyük szerint érintett állampolgárok. A járási központ, a Tisza-tó fővárosának 2. egyéni körzetében a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk jelöltje között lehet választani.
Tovább olvasomSzervezett provokációra figyelmeztet Magyar Péter
A Tisza állítása szerint a kormánypárt saját eseményein hamis zászlós műveleteket tervez, vagyis előre megszervezett provokációkkal próbálkoznak majd elterelni a figyelmet az elmúlt időszak egyre súlyosabb erőszakos támadásairól, amelyek a Nemzet Hangja nem hivatalos népszavazási kezdeményezés önkénteseit érték.
Tovább olvasomOrbán javaslatára lehet államtitkár a Szolnok megyei közgyűlés elnöke
Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke válthatja Feldman Zsoltot az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkári posztján. A kormány már meghallgatta a jelöltet, akit Orbán Viktor támogatott – erről értesült a Szabad Európa.
Tovább olvasomElektrolitgyár: Elkaszálták az Agóra Egyesület népszavazási kezdeményezését
Szolnok Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága április 4-én, azaz ma délelőtt tartott ülésén arról rendelkezett, hogy elutasítja az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület népszavazási kezdeményezését a helyi elektrolitgyár megvalósítása ügyében.
Tovább olvasomCsalásért körözött személy díjkitűzését vonta vissza a Szolnok megyei rendőrség
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bejelentette, hogy visszavonja egy korábban meghirdetett nyomravezetői díját, ami által a továbbra is körözési eljárás alatt álló Bali László megtalálásának ügyében szerettek volna eredményt elérni. Bali a Szolnoki Törvényszék BV Csoportja jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltésére kötelezett, azonban ezt nem kezdte meg.
Tovább olvasom