Naponta közel 20 lakástűz volt eddig 

Megosztás

Három hét telt el az évből, de már 349 lakástűz történt országszerte.
Ezekben 32 ember megsérült.
Hatan életüket vesztették.

A legnagyobb tűz Kadarkúton volt január 8-án. Egy lakóházzal egybeépített ötszáz négyzetméteres autószerelő műhely égett teljes terjedelmében. A tűzben több jármű is elégett, a lángok pedig a családi ház tetőszerkezetére is átterjedtek. A tűz oltásán dolgozó harminc tűzoltónak végül sikerült megfékeznie a lángokat és megakadályozni, hogy a ház is a tűz martalékává váljon, valamint több járművet is megmentettek a lángoktól, közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A második legnagyobb tűz január 10-én volt Hartán, ahol teljes terjedelmében égett egy száz négyzetméteres épület tetőszerkezete és az épület végén levő kazánház, illetve műhely is.

Ahol volt füstérzékelő, ott azonnal tudomást szereztek a tűzről, éppen ezért még az elején meg lehetett fékezni, kisebb kár keletkezett. Szomorú, hogy a tavalyi 7414 tűzzel érintett lakásból csupán 19-ben, vagyis az esetek 0,4 százalékában volt csak füstérzékelő a helyszínen.

Fotó: Somogy Vármegyei  Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Bicske ÖTP

Kapcsolódó cikkek