Vona Gábor szerint Szolnok többre lenne képes

Megosztás

Javában dübörög az aláírásgyűjtés a június 9-i európai parlamenti, illetve önkormányzati  választások miatt. A Vona Gábor nevével fémjelzett Második Reformkor Párt (2RK) is bőszen járja az országot, hogy megszerezze a húszezer érvényes ajánlatot, illetve első kézből adjon választ az érdeklődők kérdéseire. Szombaton két rendezvény is zajlott a szolnoki Hild téren, egyrészt Wegera György, állatvédő tartott előadást óriási tömeg előtt, kicsivel arrébb pedig a Második Reformkor Párt kisbusza parkolt.

Első körben Pekárné Farkas Emesét, a párt alelnökét kérdeztük. Az angliai diplomát követően, az Európai Unió Tanácsában is szerzett diplomáciai tapasztalatot. Folyamatosan kereste azt a politikai közösséget, ahol kompromisszumok nélkül, teljes erőbedobással tud dolgozni, végül a 2RK-ban találta meg a számításait.

Megosztott országunknak volt egy olyan történelmi korszaka, amikor dinamikusan előre tudtunk haladni értékrendtől, politikai irányzattól függetlenül a haza haladásának érdekében. Gondoljunk Kossuth Lajosra és Széchenyi Istvánra – kezdte a párt névadásának a keletkezési okaival. Félig-meddig azzal szoktunk példálózni, hogy ideológiailag távolabb álltak egymástól, mint Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc – folytatta.

Pekárné Farkas Emese

Vissza az országot a fiataloknak, szól a 2RK programjának címe. Pekárné szerint a politika nem kínál jövőképet a magyar fiatalok számára. Három alappillérünk van a mostani Európai Uniós programunkban, ami megoldást nyújtana a problémára, az egyik egy Ökoszociális lakásprogram, a biztonságos lakhatás miatt, elkerülve az albérletcsapdát, amibe sok fiatal ragad bele. A Németországban, Angliában is működő rent-to-own konstrukció, azaz a  bérlőből tulajdonossá válásban részt vállaljon az állam. A második pillérünk az egészségügyi prevenció – folytatta. A huszonegyedik században már nem csak a fizikai, hanem a mentális egészségünkkel is kell foglalkoznunk, ennek az oktatását és normalizálását is szeretnénk elterjeszteni. A harmadik az  EU-s pénzek átcsoportosítása, megreformálása. Az elmúlt húsz évben sajnos betonba öntöttük a forrásokat, szerintünk ideje az emberekbe fektetni. A mandátum megszerzése esetén a szövetségesekkel a partneri kapcsolat visszaépítésén, a bizalmi viszony helyreállításán fogunk dolgozni. A támogatási rendszer átalakítása feltételenül szükséges a régen vágyott nyugati életszínvonal eléréshez – mondta.

Magyar Péter felkavarta a magyar poltika állóvízét, aminek örülünk, de fontosnak tartjuk, hogy az új ellenzék ne egy tömbből álljon, mert akkor ugyanoda jutunk, mint 2022-ben. Vitafelhívásunkat elfogadta a pártunk alapításakor, amire sajnos azóta sem került sor, és legfrissebb infónk szerint a választásokig már nem is fog. Szomorúan konstatáljuk, mert új ellenzéket régi stílussal nem lehet építeni. A legelveszettebb szavazat, amit sötét lóra adunk le. Jól tudjuk, hogy Magyar Péter mivel nem ért egyet, de, hogy mit képvisel, milyen jövőt ajánl Magyarországnak, azt homály fedi. A Második Reformkorhoz vezető nulladik lépés az lenne, ha mindenki értelmezhető, konkrét programmal, ajánlattal állna elő – zárta gondolatait Pekárné Farkas Emese.

Vona Gábor

Az ország helyzetére rátérve, kifejtette, hogy nem az akkumulátorgyártásban látják a stratégiai ágazatot, ami se nem magyar, se nem környezetbarát. Olyan iparágban gondolkodunk, ami magyar hagyományokra, munkaerőre épül, amely a helyi vállalkozásokat segíti – magyarázta lelkesen. Prevenciós iparnak nevezzük azt a portfóliónkat, amibe beletartozik az élelmiszeripar, gyógyszeripar, gyógyturizmus, egészségügyi informatika és a mezőgazdasági-és egészségügyi gépgyártás. A globalizációban szükségünk van specializálódni bizonyos területeken és abban világszínvonalon termelni.  Ezen szolgáltatások, termékek, árucikkek  gyártásával, nem csak az emberek életét hosszabbítjuk meg, teszük jobbá, hanem még exportképes, EU kompatibilis is. Határozott magyar érdeképviselet szeretnék, megbízható partnerkapcsolattal karöltve – közölte.

Nem lehet tiszta lappal indulni és nem is kell, válaszolta Vona a kérdésünkre, hogyan lehet törölni múltbeli politikai útkeresését, és bizalmat ébreszteni a választópolgárokban. Az én pályafutásom úgy kerek, egész, hogyha abban benne van a radikális időszakom is. Rám sokan haragszanak, csak nem mindig tudom, hogy ki miért – mondta nevetve. Nem akarom letagadni a múltam, büszke vagyok arra, hogy tudtam változni és úgy tudok beszélni a törzsi politizálás hiányairól, károsságáról, hogy én ezt gyakoroltam. Kinek hisznek vajon jobban a diákok a drogprevenciós órán, a rendőrnek vagy a függőnek, drogosnak – kérdezte tőlünk viccesen. Én vagyok ebben az esetben a ” drogos”. Törzsfőnök voltam, nagyon határozottan vettem részt a törzsi politikában, most pedig elutasítom, mert tudom, hogy nem vezet sehová.

Másrészt rengeteg dolog van, amiben nem változtam, akkor és most is az vezérel, hogy az országnak jobb legyen – fejtette ki. A Reformkor a minta számunkra, amire lehet építkezni. Ügyek mentén, ideológiák felett alkotni, teremteni, előre tekinteni, nem pedig hátra – fogalmazott ironikusan.

A reformkoriság ott szunnyad sok mindenkiben, csak a politika nem engedi, hogy feltörjön, mert mesterséges politikai szakadékokat ás közénk. A viszony átdolgozásán dolgozunk, nem csak elméleti síkon. A társadalmunk beteg, csoportterápiára van szükségünk – hangzott  az erőteljes zárszó és folytatódott az aláírásgyűjtés a napsütéses Hild téren.

Szerző: Nagy Milán László

Fotók: Vajó Levente

Kapcsolódó cikkek