Ezért sem akarunk Szolnokra akkugyárat – sutyiban sokkal nagyobbra növelik a gödi üzemet

Megosztás

Valami különös véletlen folytán – vélhetően legnagyobb részben a választások közelsége miatt – csak egy eldugott kormányhivatali közlemény nyújt tájékoztatást az eseményről. Így jár minden “különleges gazdasági övezet”, ahol a kormány önkényesen azt csinálhat, amit csak szeretne, meg sem kell már kérdezni a helyieket.

És a jelek szerint olyan nagyon a tájékoztatási kötelezettséget sem kell eltúlozni.

Több mint 43 ezer négyzetméterrel bővítené gödi akkumulátorgyártó üzemét a Samsung, a környezetvédelmi engedély ehhez szükséges módosításának folyamatát már el is indították. A nyilvánosságot erről azonban csak a gödi önkormányzat honlapján, a Pest Vármegyei Kormányhivatal egy eldugott közleményében tájékoztatták, a kormányhivatal oldalára pedig ez sem került fel – vette észre a Mérce.

A közlemény szerint a telephely két épületét bővítenék, a kazánok számát hétről tízre, a gyártósorokét 12-ről 16-ra növelve. A gyár területe így az eddigi 510 575 négyzetméterről 553 864 négyzetméterre nőne. A gyártási kapacitás így 20 százalékkal nőne, a felhasznált szerves oldószerek mennyisége pedig 22 ezer tonnára emelkedne az eddigi 14 477 tonnáról. A kormányhivatal azt is megjegyzi, hogy a gyártástechnológia nem módosul, “ugyan azon alapanyagokból ugyan azt a terméket tervezik előállítani, mint ami a már meglévő gyártósoroknál történik.”

A jelenlegi gyártástechnológia azt a magzatkárosító oldószert alkalmazza, amelyet nemrég a gyár mellett kiömlő szennyvízben is kimutattak, ahogyan nemrég a gödi levegőbe is 88 tonna került az anyagból. 2022-ben pedig a gödi kutakban találták meg a Samsung-gyárban is használt NMP oldóanyagot.

Reménykedjünk, hogy Szolnokot és környékét megkímélik az ilyen gyáraktól, amelyek bizonyára sokat segítenek a magyar családokon. Vagy mégsem.

Kapcsolódó cikkek