Ismét komoly betli a MÁV szolnoki vonalain, már meg sem lepődünk

Éppen ez a legijesztőbb benne, hogy egyre inkább “csak” azokat az utasokat háborítja fel, akik érintettek ezekben a kaotikus vonatjáratokban. A többiek csak legyintenek, hogy megszokták. De ezt nem lehet és nem is szabad megszokni.

Tovább olvasom

Jászkunság: a jogosult helyett a saját bankszámlájára utaltatta a fogyatékossági járulékot egy ügyeskedő nő

Ezt éveken át meg tudta tenni, a jogosult ugyanis nem is tudott arról, hogy a nevében ezt bárki igényelte. A pénzt pedig nem is láthatta, mivel az nem az ő számlájára érkezett egyszer sem. Aztán jött a lebukás.

Tovább olvasom

Brutális: kilenc százalékponttal előzi a Tisza a Fideszt az IDEA szerint

A kegyelmi botrány érezhetően elbizonytalanította a Fidesz-KDNP szavazóbázisát – derül ki az IDEA Intézet 2025 elején végzett országos felméréséből. Az elemzés szerint a biztos szavazók körében a Fidesz-KDNP támogatottsága 7 százalékponttal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Az eredmények alapján minden harmadik magyar felnőtt a Tisza Pártot támogatja, míg a felnőtt népesség körében a Fidesz-KDNP-re a választók alig több mint negyede szavazna.

Tovább olvasom

Tiszaderzsen még a malacok is bekötik magukat, ha utaznak

Mások mellett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök is felidézték, hogy tegnap volt az év leglehangolóbb napja, a Blue Monday, legalábbis a brit tudósok szerint, akik féltudományos számítások alapján úgy vélik, hogy január harmadik hétfője a legdepresszívebb időszak az évben. Szerencsére erre Tiszaderzsen sikerült rácáfolni, a kiemelt képünk valószínűleg mindent elmond.

Tovább olvasom

Újra lesz aneszteziológus a mezőtúri kórházban, sok örömre azonban nincs okunk

A Szol24-en megírtuk már néhány nappal ezelőtt, hogy a mezőtúri kórházban egyelőre sem aneszteziológussal, sem szülészeti és nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátással nem rendelkeznek. Ez van 2025 Magyarországán, akinek fájdalmai vannak, annak le kell gyűrnie a távolságot és eljutni valahogy Szolnokra. Bár a szolgáltatás a hírek szerint hamarosan helyreáll, a helyi ellenzéki egyesület azt mondja, a rendszerszintű hibákra továbbra sem kaptak választ, illetve az aHang petíciót indított.

Tovább olvasom

Fejleszt a MÁV, Szajolon új jegykiadó automatát telepítenek

A MÁV-csoport kommunikációs igazgatóságának közleménye szerint idén folytatódik – mert ezek szerint elkezdődött – a szolgáltatások további fejlesztése és összehangolása, különös figyelmet fordítva a jegyek és bérletek elérhetőségének bővítésére. 2024-ben elkezdődött 110 új jegykiadó automata telepítése, melyek közül 79 már január közepére üzembe állt, hamarosan pedig Szajolon is bővülni fog.

Tovább olvasom

Menedzser Bál: A Lehel kürtjéről és a jászsági mérnökképzésről is beszélt a kulturális miniszter

A kulturális és innovációs miniszter, Hankó Balázs Jászberényben, a 24. Jászsági Menedzser Bálon beszélt az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és az Óbudai Egyetem közösen elindítani kívánt gépészmérnöki képzéséről, illetve a Demján Sándor Programról.

Tovább olvasom

Fantasztikus képek! A rétegfelhőzet felett, ahogy talán még sohasem láttuk

Az időjárás furcsasága és a kitűnő fényképkészítési készség együttesen eredményezte ezt a csodaszép fotósorozatot, amit a Bükkben személyesen is átélhetett, aki arra járt. A hidegpárna és a rétegfelhőzet szebb oldalán valóban minden szebb.

Tovább olvasom