Már megint pocokinvázió? A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) biztosra megy, már most felhívja mindenki figyelmét (kiemelve több megyét, köztük Jász-Nagykun Szolnokot), hogy már most érdemes védekezni ellenük, hiszen tél végére rendkívüli nagyságban elszaporodtak.
Tovább olvasomÉv: 2024
Újra Lévai Anikó szolnoki ügyeiről ír az országos sajtó
Ismét egy egészen érdekes interjút adott Magyar Péter, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter ex-férje, akinek nevét néhány hét alatt a kormánykritikus bejegyzései miatt ismerte meg a fél ország. Többek között arról is szó esik, Lévai Anikónak „méltatlanuk alulértékelt” a szerepe ahhoz képest, hogy milyen aktívan beleszól a politikai folyamatokba.
Tovább olvasomElhunyt Juhász József, a szolnoki Életjel Mentőcsoport alelnöke
72 éves korában elhunyta a szolnoki Életjel Mentőcsoport alelnöke, Juhász József. A gyászhírt Turi László osztotta meg a ÉLETJEL Mentőcsoport Szolnok / “ÉLETJEL” Fire & Rescue Team Facebook csoportban. Juhász József volt a csapat legrégebbi aktív tagja. “Az Életjel egyik mozgatórugója volt. Minden probléma megoldására volt ötlete” – írta megemlékezésében Turi László. Juhász Józsefről kollégája Lehoczki László is megemlékezett a Spider Mentőcsoport nevében. “Számos riasztáson vettünk részt együtt, az elmúlt 25 évben. Nagy szakmai tapasztalattal rendelkezett, kiváló ember volt” – írta Lehoczki László. Juhász József temetését 2024.03.14-én, 11:30-kor tartják, Szolnokon,…
Tovább olvasomÖnkéntesek takarították ki a Tisza szolnoki szakaszát
A PET kupa aktivistái helybeli önkéntesekkel karöltve tegnap megkezdték a Tisza szolnoki, belvárosi szakaszának kitakarítását – számolt be a hírről a Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság – Kötivizig Facebook-oldalán. A vízügyi igazgatóság arról ír, hogy minden jelentősebb árhullám során nagy mennyiségű kommunális hulladékot sodor magával a folyó. A szemét egy része pedig felhalmozódik a hullámtéren. Ahogy arról mi is beszámoltunk, néhány nappal ezelőtt tetőzött Szolnoknál a Tisza. Így az árhullám elvonultával ismét jelentős mennyiségű kommunális hulladék maradt hátra. “A PET kupa aktivistái az Arany vízijármű kölcsönző munkatársaival közösen tegnap délelőtt…
Tovább olvasomRépássy államtitkár nehezen félreérthető utalást tett arra, hogy Varga Judit nem támogatta a kegyelmi kérvényt
Valakinek nagyon fontos lehetett, hogy célt érjen az a kegyelmi kérvény, ami végül Novák Katalin mellett Varga Judit bukását is hozta. De egyre több apró mozaik kezd összeállni arról, hogy felsőbb parancsot teljesítettek, az akkori igazságügyi miniszternő ugyanis nem akarta támogatni a kegyelmi kérvényt.
Tovább olvasomEkkora gond lenne a jászberényi kórház terápiás kutyusa, Vili?
Vita alakult ki a krónikus osztályon családtagnak számító Viliről, a kutyusról. Vannak, akik elhúzzák a szájukat, hogy higiéniai szempontból ez nincs rendben, ám a többség határozottan kiáll a kutyus mellett, aki még hasznos is, olvashattuk a Jászberényben láttam, hallottam Facebookos csoportban. Pszichés gyógyítási szempontból.
Tovább olvasomIsmét egy rettenetes szolnoki példa, ezúttal a postai dolgozók elleni erőszak kapcsán
Az elmúlt évben megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta több intézkedést is bevezetett a munkatársak, különösen a kézbesítők biztonságának erősítésére, és bűnmegelőzési kommunikációs kampányt indít a lakosság körében – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Tovább olvasomLemondott a borozóban balhézó tiszaföldvári alpolgármester
Bejelentette a lemondását Tiszaföldvár alpolgármestere, Cseuz Zsolt, miután a tegnap napvilágot látott egy videó, hogy ő és egy társa egy helyi borozóban balhéztak, olyannyira, hogy még rendőri intézkedésre is sor került.
Tovább olvasomElöntötte a tiszai árhullám a szolnoki üdülőt, ám akadt, aki humorizált ezzel
Annyi alapigazság azért van a dologban, hogy annak a szolnoki üdülőnek már a neve is egyértelműsíti, hogy ott nincs kegyelem, ha árvíz van. Aki ott vett vagy épített ingatlant, tudta, mire számítson.
Tovább olvasomDöbbenetes: állathorror a Jászkunságban, ki képes ilyet tenni egy szerencsétlen kutyával?
Szemétlerakóba gyömöszölni egy élettelen állati testet a háztartási hulladék közé. Minden szempontból óriási ötlet. Elképesztő horror a Neszűrben. Csak erős idegzetű olvasóinknak.
Tovább olvasom