Már a Jász-Nagykun-Szolnok megyei iskolák magánadományairól is a minisztérium dönt

Új fokozatba kapcsolt a kormányzat központi irányítása, a belügyminisztérium utasítása szerint mostantól kizárólagosan a tankerületek és a Klebelsberg Központ (KK) fogadhatja el az oktatási intézmények számára nyújtott magán-, vagy civil felajánlásokat. Bár az élet minden területén érezzük, kétségtelenül az oktatási szféra az egyik leginkább átpolitizált és decentralizált közeg Magyarországon. A tankerületi posztokat szakemberek helyett politikai kinevezettekkel töltötték fel, akikről már többször bebizonyosodott, hogy felső utasításra cselekednek, autonóm hatáskörük nincsen. Most egy belügyminisztériumi utasításból derült ki, hogy az idei tanévtől az intézmények vezetői helyett csak a fenntartó Klebelsberg Központ dönthet az…

Tovább olvasom

A nagy pálfordulás – migránsból vendégmunkás, így kerülnek hozzánk tömegesen

Ugye emlékszünk még az előző évtized derekán milyen hangzatos kampányokat folytatott Orbán Viktor és a Fidesz, hogy ha az “idegenek” Magyarországra jönnek, nem vehetik el a magyarok munkáját. Nagy pálfordulás történt, továbbra is Orbán kormányoz, de már egyenesen hívja őket, jönnek is és el is veszik a magyarok munkáját.

Tovább olvasom

Visszatér Szolnokra a legendás Matróz Disco hangulata

Bár eredeti helyszínén ma már egy társasház található és a nosztalgia sajnos nosztalgia marad, de a kultikus Matróz Disco hangulatára vágyó közönség előtt itt a lehetőség, hogy újraélje a régi emlékeket, ugyanis október 7-én, szombaton az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban Matróz-buli lesz.

Tovább olvasom

Vagy megépül az Aldi parkolóval vagy a fák maradnak meg, de akkor nem lesz Aldi, erről kellett dönteni

Bár jogszerű volt a fák kivágása a szolnoki Móra Ferenc úton, azért mégis illett volna tájékoztatni a környék lakóit, illetve a körzet önkormányzati képviselőjét a műveletről. Erről tartott sajtótájékoztatót Györfi Mihály, a körzet képviselője szerdán a helyszínen.

Tovább olvasom