MOK: Veszélyezteti az ellátásbiztonságot az egészségügyi törvénytervezet

Éppen ezért nem is támogatják azt. A Magyar Orvosi Kamara elnöksége nem támogatja, hogy az egészségügyi törvénytervezetet jelenlegi formájában benyújtsa a kormány a parlamentnek. A Kamara szerint ugyanis az veszélyezteti az ellátásbiztonságot, illetve azt, hogy a közellátásban maradjanak az orvosok – írja a HVG.hu. Azt írják, fontos, hogy a kormány belekezdjen az egészségügy átalakításába, a szakdolgozók bérrendezésének is örülnek, viszont a tervezett, hatástanulmányokat nem ismertető, erőltetett ütemű átalakítás jelentős kockázatokat rejt. A Belügyminisztérium terve szerint vidéken egy vezető kórházat hoznának létre, ami alá az összes állami intézmény tartozik majd, telephelyként.…

Tovább olvasom

Belgiumban fogták el a férfit, aki Tiszaszentimrén követett el szexuális erőszakot egy fiatallal szemben

A KR NNI fejvadászainak segítségével sikerült a belga rendőröknek megtalálni a fél éve bujkáló körözöttet – adta hírül a police.hu. A Tiszafüredi Rendőrkapitányság folytat büntetőeljárást K.R.E. belga állampolgár ellen 18 éven aluli sértett sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A 36 éves férfi 2021 nyarán tiszaszentimrei lakásában erőszakoskodott áldozatával. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőröknek sikerült a férfit eljárás alá vonni, majd a Szolnoki Törvényszék a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el. Ez alapján a tiszaszentimrei ingatlanát csak külön engedéllyel hagyhatta volna el. K.R.E azonban 2022. május 21-én a részére kijelölt…

Tovább olvasom

Ennek a ceglédinek nagyon sokat köszönhet a Mol

Meghalt Zsengellér István, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT) volt vezérigazgatója, a Mol igazgatóságának egykori tagja 91 éves korában – közölte a Mol alapján az MTI. Szolnokhoz is köze volt a ceglédi születésű szakembernek. Zsengellér István a Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát 1954-ben. Szolnokon, a Tiszamenti Vegyiműveknél kezdett el dolgozni. Részt vett a gyár fejlesztésében, a vegyiművek műtrágya gyárának, mosószer üzemének, a polifoszfát- és fluorsó-üzemének kiépítésében. Nehézipari miniszter-helyettesként 1975-től a magyar szénhidrogénipart és egyes nagy vegyi üzemeket felügyelte. Ipari vezetőként szerepe volt az Adria-kőolajvezeték, majd később a százhalombattai…

Tovább olvasom

El se hiszi, mi készült el végre Szolnokon!

Szép, nem púpos (még), nem repedezett (még), sima (még) az új szolnoki kerékpárút, ami a Marcipán cukrászdától a megyei kórházig terjed. Kérdés, kik használják elsősorban: a betegek vagy a kórházi személyzet, orvosok, ápolók. Szerintünk utóbbiak inkább. Kipróbáltuk az új kerékpárutat Szolnokon. Szolnokon nagy léptékben fejlesztik a kerékpárúthálózatot, a legutóbbi fejlesztés révén megvalósult a Temető és a Tószegi út melletti kerékpárút. Megépítése érdekében több mint 70 életerős fát kellett kivágni, ami egy “kissé” holdbéli tájjá változtatta az amúgy sem éppen Champs-Élysées-re hajazó területet. Sokkal inkább magyaros Sanzelizé ez, abból is az…

Tovább olvasom

Kiderült, hol folytatja Palkovics László

Az állami tulajdonú, a honvédelmi tárca alá tartozó N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója lesz a nemrég lemondott Palkovics László – számolt be róla a HVG. A honvédelmi tárcánál felmentett Maróth Gáspár államtitkár által felügyelt terület pedig egy másik államtitkárhoz, Gion Gáborhoz kerül. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter árulta el, amikor Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva a védelmi ipar fontosságáról beszélt. “Az erős védelmi ipar Magyarország biztonsági érdeke, hiszen a védelmi ipari beruházások stratégiai előnyt jelentenek Magyarország számára. Ez egyben a nemzetközi rendszerhez kapcsolódó nemzeti védelmi innovációs rendszer megteremtését foglalja magában” –…

Tovább olvasom

Fontos változás jön: januártól nem kell magunknál tartani a jogosítványt és a forgalmit

Január elsejétől nem bírságolják a rendőrök azokat, akiknél nincs jogosítvány, vagy a forgalmi, írja a telex. Eddig mérlegelési joguk volt a rendőröknek, hogy figyelmeztetik-e, vagy bírságolják-e azokat, akik nem tudják felmutatni az okmányokat. A módosítás, ami követi az informatikai fejlődést, lehetővé teszi, hogy a magyar jogosítvánnyal és magyar forgalmival rendelkező vezetőknek nem kell maguknál tartani a dokumentumokat. A rendőröknél lévő számítógépekből ugyanis néhány kattintás után kiderül, hogy körözik-e a sofőrt, vagy autót, vannak-e érvényes papírjaik, van-e az autón kötelező biztosítás. Forrás: 444.hu, Telex.hu

Tovább olvasom

Elérte a 8 milliárd főt a Föld népessége

8 milliárd ember él a bolygón – nyilván pontosan ezt nem tudhatjuk, mindenesetre az ENSZ számításai szerint 2022. november 15-én érjük el a 8 milliárd főt. Az előző milliárdforduló 2011-ben volt, a hatmilliárdot pedig 1999-ben értük el. 7-ről 8 milliárdra tehát mindössze 11 év alatt ugrott a bolygó népessége, ehhez képest az első milliárd elérése még 200-300 ezer évbe telt a fajunknak. Ezt a mérföldkövet az 1800-as évek legelején értük el, az azóta eltelt 200 évben tehát hétszer annyit nőtt a Föld lakossága, mint azelőtt több százezer év alatt. António Guterres ENSZ-főtitkár…

Tovább olvasom

Folytatódik a sebességmérés Törökszentmiklóson

A rendőrök november 15-20. között a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén a balesetek megelőzése és a gyorshajtók kiszűrése érdekében végeznek sebességmérést. A sebesség túllépése esetén többszörösére nő a féktávolság, a járművezetőnek sokkal kevesebb ideje marad egy veszélyhelyzetben a jó döntés meghozatalára. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy haladásuk során ne hagyják figyelmen kívül a közlekedési szabályokat, és minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat. A gyorshajtás a vezető baleseti okok közé tartozik, ezért a rendőrök rendszeresen hajtanak végre ellenőrzést a sebességet túllépő gépjárművezetők forgalomból történő kiszűrésére.

Tovább olvasom

Értékes kincseket mutattak meg a fiataloknak

Két évnyi kényszerszünet után ismét csoportot fogadott a szolnoki levéltár. November elején a Szolnoki Szolgáltatási Szakképző Centrum Martfűi Damjanich János Szakképző Iskolájából érkezett diákokat fogadták. Az ügyviteli ismereteket is tanuló 11. osztályos és technikus diákok átfogó ismereteket kaptak arról, mire is szolgál a levéltár. A fiatalok a levéltári gyűjtemény olyan értékes darabjait is megtekinthették, melyek szervesen kapcsolódnak megyénk történelméhez, így Mária Terézia 1754. március 28-án kelt kiváltságlevelét, mely 3000 arany megfizetése ellenében az adómegfizetés kötelezettsége alól mentesítette a Jászkunságot,  vagy Pártos Gyula tervét, mely első helyezett lett ugyan a Jász-Nagykun-Szolnok megyei…

Tovább olvasom

Egész héten drónoznak a rendőrök Mezőtúr térségében

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök a közlekedésbiztonság javítása érdekében koncentrált ellenőrzést végeznek november 15-20. között a Mezőtúri Rendőrkapitányság illetékességi területén. A közlekedésrendészeti ellenőrzést az elsőbbségi és az előzési szabályokat megsértők kiszűrése érdekében drón bevonásával végzik, ezen szabálysértések ugyanis, a vezető baleseti okok közé tartoznak.  A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat, az útkereszteződéseknél fokozott körültekintéssel és figyelemmel közlekedjenek! Csak akkor haladjanak be a kereszteződésbe, ha az elsőbbséget megadták, vagy megkapták! Továbbá az útra felfestett záróvonal, valamint közlekedési tábla tiltó jelzése ellenére ne kezdjenek…

Tovább olvasom