Értékes kincseket mutattak meg a fiataloknak

Megosztás

Két évnyi kényszerszünet után ismét csoportot fogadott a szolnoki levéltár.

November elején a Szolnoki Szolgáltatási Szakképző Centrum Martfűi Damjanich János Szakképző Iskolájából érkezett diákokat fogadták. Az ügyviteli ismereteket is tanuló 11. osztályos és technikus diákok átfogó ismereteket kaptak arról, mire is szolgál a levéltár.

A fiatalok a levéltári gyűjtemény olyan értékes darabjait is megtekinthették, melyek szervesen kapcsolódnak megyénk történelméhez, így Mária Terézia 1754. március 28-án kelt kiváltságlevelét, mely 3000 arany megfizetése ellenében az adómegfizetés kötelezettsége alól mentesítette a Jászkunságot,  vagy Pártos Gyula tervét, mely első helyezett lett ugyan a Jász-Nagykun-Szolnok megyei székházra kiírt országos tervpályázaton, mégsem az ő terve alapján épült meg később a megyeháza. A dokumentumok bemutatása közben szó esett az állományvédelem jelentőségéről és az iratok fizikai állapota megőrzésének lehetőségeiről is.

A látogatáson külön fejezetet szenteltek az ügyviteli iratok levéltárba kerülésének, továbbá azokról a kapcsolódási pontokról a közfeladatot ellátó szervek és a levéltár között, melyek a maradandó értékű iratok megőrzését szavatolják. 

Bemutatták azt is, hogyan segítenek a segédkönyvek egy-egy ügyirat megtalálásában. 

Végül közösen felfedezték a martfűi Tisza Cipőgyár vállalati iratait személyes dokumentumokkal is kiegészítő iratajándékát, mely rengeteg érdekességet rejt a jogelőd Cikta Cipőgyár alapításának körülményeiről és a cseh Bata anyavállalat működéséről.

Fotó: mnl.gov.hu

Kapcsolódó cikkek