A Volánbusz inkább nem mondja meg, mennyiért vitte a szerb elnök tüntetésére az embereket

Megosztás

Az állami tulajdonban levő Volánbusz nem hajlandó elárulni, hogy pontosan ki és mennyiért rendelte meg azokat a buszokat, amelyek a szerb elnök, Aleksander Vučić tüntetésére szállították az embereket Szabadkáról Belgrádba. Vučić történetesen Orbán Viktor közeli szövetségesei közé tartozik.

Az esetről Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő számolt be, neki küldték el a bizonyító erejű fotókat, amin egyértelműen látható, hogy a Volán tulajdonában levő buszok egyikén szerb feliratok és táblák vannak kihelyezve. Történt mindez tavaly májusban, amikor tüntetésekkel kellett szembenéznie a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetőjének.

Szintén a képviselő közölte, hogy a megkeresése nyomán annyit elárultak, hogy magán megrendelésre adták oda a járműveket, üzleti titokra hivatkozva azonban azt már nem mondták el, hogy mennyi volt az annyi.

„A szavakban a szuverenitást mindennél fontosabbnak gondoló magyar kormánynak ezek szerint simán belefér, hogy Vucic magyar állami buszokkal szállítsa a szerb ellenzék ellen tüntetőket. (annyit még emlékeztetőül, hogy pár nappal ezután a Vucic által felheccelt koszovói szerbek egy tüntetésen magyar békefenntartókat sebesítettek meg súlyosan” – írta Hadházy.

Kép: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/MTVA

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek