A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök az elmúlt héten 15 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akik túllépték a megengedett sebességet.
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Visszatért a tetthelyre, ahol éppen helyszíneltek
A felelőtlen gépkocsivezető egy másik gépkocsinak és egy villanykarónak hajtott. Elhajtott, később visszatért, ahol éppen helyszíneltek.
Tovább olvasomSzinte egy időben történtek az anyagi káros balesetek
Egy tiszaföldvári lakos közlekedett személygépkocsival június 10-én 15 óra 37 perckor Mezőtúr külterületén a 4628-as számú úton. Haladása során a 21. kilométerszelvényél lévő jobbra ívelő útkanyarban nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett és a jobb oldali vízelvezető árokba hajtott, ahol egy fának ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a járműben anyagi kár keletkezett. Szintén anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt ugyancsak június 10-én 15 óra 25 perckor Jászberény belterületén, a Fémnyomó úton. A rendelkezésre álló adatok alapján egy jászfelsőszentgyörgyi lakos közlekedett személygépkocsival a Nagykátai út felől a…
Tovább olvasomKülönös kegyetlenséggel elkövetett emberölés ügyében folytatódik a tárgyalás
Csaknem 130 késszúrással ölte meg egy 23 éves férfi még 2021 végén Jászladányban a feleségét, aki megcsalta őt. A férfit az egyenruhások elfogták, tárgyalása kedden folytatódik.
Tovább olvasomEltűnt egy 16 éves zagyvarékasi lány
A rendőrség a lakosság segítségét kéri Tarcsa Etelka Anikó keresésében.
Tovább olvasomKetten is nagyot hibáztak a felhőszakadásban az autópályán – képek
Amikor ennyi csapadék hullik, mint a napokban, illetve ma, akkor illene jóval lassabb sebességgel közlekedni a vízátfolyásokkal teli autópályán. Ezt az M3-ason nem mindenki tette meg, ketten pórul is jártak.
Tovább olvasomKéssel fenyegetve követelt pénzt volt párjától a jászladányi férfi
A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.
Tovább olvasomBalra kanyarodás okozott ramazurit a 442-esen Kunszentmártonnál
Ráfutásos balesetet szenvedett két gépjármű a 442-es főút 36-os kilométerszelvényénél, Kunszentmárton térségében péntek délelőtt. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelyekben összesen hárman utaztak. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, a beavatkozást teljes útlezárás mellett végzik. Egy személykocsi balra nagy ívben egy telephelyre akart bekanyarodni. A mögötte érkező kisteherautó vezetője ezt későn vette észre, fékezett, de a vizes úton megcsúszott és nekicsapódott az előtte álló autónak. A kisteherautó az útszéli árokba sodródott, míg a kocsi az úton megpördült és menetiránnyal szemben állt meg. A gépkocsiban ülő nőt és a…
Tovább olvasomTűz tombolt a pincében, de a házat sikerült megmenteni
Tűz ütött ki egy tiszaföldvári családi ház pincéjében csütörtökön. Az elsőként kiérkező Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság egysége sikeresen leverte a lángokat, majd a kunszentmártoni tűzoltóság egységével a tűz körülhatárolása és eloltása megtörtént. A hatékony beavatkozásnak köszönhetően a tűz nem terjedt át az épület többi szintjére, helyiségeire. Személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár így is jelentős. Forrás és fotó: Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság Facebook
Tovább olvasomMent, ment, egyszer csak az útárokban találta magát
Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Tiszaszentimre felől Kunmadaras irányába június 8-án 11 óra körül. A sofőr haladása során elveszítette uralmát járműve irányítása felett és a menetiránya szerinti jobb oldali vízelvezető árokba haladt, majd az oldalára borulva állt meg. A baleset következtében a sofőr és utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett, közölte a rendőrség. A járműben ketten utaztak. A tiszafüredi hivatásos tűzoltók a rendőrségi helyszínelést követően kerekeire állították az autót, áramtalanították és kihúzták az árokból, közölte a katasztrófavédelem. Az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó…
Tovább olvasom