Az év egyik legdurvább halálos balesete történt kedden az Alföldön

Egészen sokkoló, ami a baleset után látható volt, különösen az egyik személyautó maradványai. Tájkép csata után. Az első feltételezések arról szóltak, hogy a baleset kiváltó oka az volt, hogy az első személyautó vezetője vezetés közben elaludt. De időközben kiderült, hogy egy embercsempész volt a sofőr, aki a csattanás után elfutott.

Tovább olvasom

A 16 éves, árván maradt lány végignézte, ahogy a balesetben a szülei meghalnak – videó

Brutális baleset történt az M5-ös autópályán a hétvégén. Egy autó átrepült a szalagkorláton nagy sebességgel, a szembe jövő, vétlen autósnak pedig esélye sem volt elkerülni a tragikus ütközést. Három halálos áldozatot szedett a karambol, az egyedüli túlélő egy 16 éves lány, aki a szüleit vesztette el.

Tovább olvasom

Durva: befutott egy ember a sztrádára, ezzel tömegbalesetet okozott

Még most sem tudni, miért rohant az M5-ös autópálya úttestjére egy férfi, a száguldó járművek közé. Számos jármű összeütközött, ő maga pedig szintén nem kerülte el a súlyos sérülést. Mi lehetett a szándék? Két baleset is történt hétfőn öt perccel negyed tizenkettő előtt az M5-ös autópálya 66-os és 67-es kilométere között a Budapest felé vezető oldalon. A Police.hu tájékoztatása szerint egy férfi befutott az autópályára, ahol elütötte egy szabályosan haladó autó. A sofőr valószínűleg vészfékezett, amikor meglátta a gyalogost, ezért a mögötte haladó két kocsi, valamint egy teherautó is ráfutott. A sztrádára beszaladó férfi…

Tovább olvasom

Balesetet szenvedett, majd kigyulladt egy jármű a sztrádán, többen is a sofőr mentésére siettek – videó

Vélhetően elaludt az autószállító tréler vezetője, akit csak komoly erőfeszítések árán tudtak a mentésére igyekvők kisegíteni a járműből, egy táblát is arrébb kellett hajtani. Felborult, majd kigyulladt egy autószállító Szeged felé az M5-ösön, Kecskemétnél – számolt be róla a katasztrófavédelem. Az esetről felkerült egy videó a Facebookra. Ezen a kisteherautó az oldalára borulva fekszik, felette egy nagyméretű közlekedési táblával. Ezt a táblát próbálják elhajlítani annyira a segítők, hogy a balesetes autó ajtaja résnyire kinyílhasson, és a bajba jutott utas kimászhasson – írja a Győr+ oldal. Mint írják a mentésben az RC Pannonhalma civil szervezet csapata segített, akik Székelyudvarhelyre…

Tovább olvasom

Halálos baleset az autópályán, a kocsi fékezés nélkül belerohant az álló kamionba

A szombat hajnali csattanás az M5-ös autópályán történt Röszke közelében. A gépkocsi utasainak egyikét már nem lehetett megmenteni. Halálos baleset miatt teljes útlezárás van az M5-ös autópálya szerb határ felé vezető oldalán, a röszkei autópálya-határátkelő közelében – közölte a rendőrség szombat hajnalban. A baleset hajnali fél öt körül történt a sztráda 173-as kilométerszelvényében, egy Szerbia irányába tartó személyautó belerohant egy átkelésre várakozó, álló kamionba. A balesetben az autó utasai közül egy ember a helyszínen meghalt, a többiek megsérültek. A rendőrök az autópálya érintett szakaszát a helyszíni szemle és műszaki mentés idejére teljes…

Tovább olvasom

Fekete nap, egyetlen balesetben négy halott az autópályán, egy másik csattanás két életet követelt

Az M5-ösön és az M6-oson történt a két, nagyon súlyos baleset, vezessünk óvatosabban az autópályán is! Két autópályán is halálos baleset történt szombat délután – számolt be a rendőrség. Fél egy előtt kevéssel az M5-ösön Kiskunfélegyházánál, a Szeged felé vezető oldalon két gépjármű ütközött eddig tisztázatlan okból, két ember a helyszínen meghalt. Délután négy óra körül pedig az M6-os autópályán, Szedres térségében egy személyautó a szalagkorlátnak csapódott, ebben a balesetben négy ember vesztette életét. Az M6-oson a rendőrség tájékoztatása szerint teljes útlezárás mellett még este is tartott a helyszínelés, az…

Tovább olvasom