A négy rendbeli lopással gyanúsított fiatal helyi lakos most őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Eltűnt egy 14 éves lány Újszászról
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik Ganyi Mária Katalin keresésében.
Tovább olvasomBrutális balesettel kezdődött a hét: hárman meghaltak, köztük egy gyermek
Meghalt három ember egy hétfő reggel, nem sokkal 8 óra utáni balesetben az M86-os autóúton Rábakecöl térségében, az autóút Szombathely felé vezető oldalát lezárták – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
Tovább olvasomA vezető ittas volt, az övet sem használták, súlyos sérülés lett a vége
Egy hevesi lakos személygépkocsival közlekedett Jásztelek irányából Jászapáti felé június 18-án 2 óra körül. A sofőr haladása során későn észlelt egy útkereszteződést, és fékezése ellenére az árokba hajtott majd egy fának ütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a gépkocsivezető és egyik utasa nyolc napon belül, míg két másik utas nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. A balesethez kiérkező rendőrök megállapították, hogy a 45 éves járművezető úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott. Azt is megállapították, hogy a sofőr és két utasa a biztonsági övet…
Tovább olvasomJól bejáratott módszerrel lopták a légzsákokat az üzemből saját dolgozóik
Az eset Miskolcon történt huzamos ideig, de túlzásba vitték kicsit. Végül több száz darabot sikerült kicsempészniük és elszállítaniuk, de idővel a rendőrök lefülelték és elkapták a tolvajokat.
Tovább olvasomMegrongálta az ajtót, horgászfelszerelést, kábelt és sört lopott a tiszapüspöki férfi
A fiatal férfi szajoli zártkerti ingatlanokba ment be, ahol több kárt okozott a rongálásokkal, mint a lopásokkal.
Tovább olvasomKazlak égtek Karcagon
Öngyulladás következtében lángra kapott két, lucernaszénából rakott kazal még szerda délután Karcagon, a Rokkantkert 1 utcában – tájékoztatott a megyei Katasztrófavédelem honlapja. A karcagi hivatásos tűzoltók a mintegy ezerötszáz négyzetméteres zártkertbe két lakat levágásával jutottak be, majd egy vízsugárral megfékezték a lángokat és egyben megakadályozták, hogy azok a közelben álló épületekre, vagy a kerítésen kívülre terjedjenek. Fotó: Karcag HTP
Tovább olvasomElékanyarodott az őt előző autónak, aminek utasa súlyosan megsérült
Egy jászboldogházi lakos közlekedett mezőgazdasági munkagéppel a 31-es számú főúton Jászberény irányából Jászjákóhalma felé június 15-én 8 óra körül. Haladása közben a sofőr balra kívánt bekanyarodni, mely manőver során eléhajtott az őt előző személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a személygépkocsi utasa súlyos sérülést szenvedett, közölte a rendőrség. A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a balra bekanyarodó jármű vezetője párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úton a bekanyarodást akkor hajthatja végre, ha meggyőződött arról is, hogy balról járművének előzését vagy kikerülését másik jármű nem kezdte meg. Az esetről tegnap lapunk röviden…
Tovább olvasomTöbb mint 200 kiló mohát loptak egy erdőből, óriási a kár
Meglepő, de még ilyen lopás is létezik, ráadásul védett növényről beszélünk, az okozott kár több százezer forint. Több mint kétszáz kilogramm mohát lopott két férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvaszilas külterületéről. A rendőrök június 5-én Tornanádaskán egy közúti ellenőrzés során találták meg az ötvenhárom, mohával teli zsákot egy teherautóban. A védett növények értéke több százezer forint volt. A 23 és 29 éves férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. (Forrás: MTI)
Tovább olvasomA szárítógép okozott tüzet egy túrkevei lakásban
Az eset idején egy felnőtt és egy gyermek volt a lakásban, ők időben ki tudtak menekülni.
Tovább olvasom