Százharminccal akarta venni a kanyart ittasan belterületen, három utasa bánta

Megosztás

A Szolnoki Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy – a cselekmény elkövetésekor – 20 éves szolnoki férfival szemben maradandó fogyatékosságot okozó ittas járművezetés miatt.

A vád szerint a férfi 2022. február 26-án a hajnali órákban Szolnokon, a Széchenyi körúton közlekedett az általa vezetett személygépkocsival ittas állapotban, mintegy 120-130 km/h sebességgel két 18 és egy 17 éves utasával.

A férfi egy balra ívelő kanyart a kisodródási határsebesség feletti sebességgel, a kanyarív levágásával akart bevenni, melynek következtében a gépkocsi stabilitását vesztette, és a jármű az óramutató járásával ellentétes irányba forogva sodródni kezdett. A férfi ekkor vészfékezett, azonban a gépjármű tovább forogva az úttestről lehaladt, és mintegy 40-45 km/h-ás sebességre lassulva bal oldalával nekiütközött egy villanyoszlopnak.

A baleset következtében a 17 éves sértett részleges bénulással járó, maradandó fogyatékosság hátramaradásával gyógyuló sérüléseket, míg a férfi másik két utasa 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a vádiratában a férfival szemben szabadságvesztés büntetés, közügyektől eltiltás és végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog döntést hozni, közölte lapunkkal dr. Lánczi Rajmund csoportvezető ügyész, helyettes sajtószóvivő (Szolnok Járási Ügyészség).

A mellékelt képeket az ügyben eljáró nyomozóhatóság készítette a helyszínelés során, a képeken a balesetet szenvedett gépkocsi látható.

Kapcsolódó cikkek