Szolnokon készülnek az Egyesült Államoknak szállított hidrogénhajtású vasúti kocsik

Nem akármilyen léptékű fejlesztés látszik hamarosan megvalósulni, Észak-Amerika első hidrogénhajtású vonatai készülnek Szolnokon, a Stadler-csoport által. A hidrogénhajtású közlekedési eszközök egyre inkább felkapottá válnak a fenntartható közlekedés terén, az USA mellett más országok is érdeklődnek az új technológia iránt.

Tovább olvasom

Fiatal fákat öntözött a Szolnoki ZöldErő

Öntözési akciót rendezett a Szolnoki ZöldErő, így próbálják életben tartani a fiatal fákat és felhívni a figyelmet a környezeti problémákra. A szervezet Facebook oldalán tett közzé bejegyzést a „vödörtalálkozóról”. „Nagy köszönet annak a 23 főnek, akik eljöttek a Zagyvaparti vödörtalálkozónkra! Segítségükkel a gyaloghídtól egészen az aradi vértanúk emlékművéig alaposan meg tudtuk öntözni a fiatalabb fákat a Zagyva vizével.” – írták posztjukban. A fiatal fák gondozása mellett fontosnak tartják azt is, hogy felhívják a figyelmet a megváltozott időjárási viszonyokra, ami miatt mára kiemelt fontosságú lett a lehulló csapadék hasznosítása. „Akciónk célja…

Tovább olvasom

A klímaváltozás jelentős változást hozhat az erdők életében

Az erdők által nyújtott szolgáltatások a papírtól egészen a gyógyszeriparig terjednek, szenet kötnek meg, élőhelyet biztosítanak, kulturális és spirituális értékkel bírnak. Ezek a széleskörű erdei ökoszisztéma szolgáltatások a 21. század végére átlagosan 15-23%-kal csökkenhetnek Európában.  A 21. század végére átlagosan 15-23%-kal csökkenhet az erdők ökoszisztéma szolgáltatása Európában, attól függően, hogy milyen forgatókönyv (a valamelyest optimistább RCP4.5 vagy a pesszmista, a jelenlegi kibocsátások folytatása esetén várható jövőképnek megfelelő RCP8.5) szerint alakulnak majd a következő évtizedek A legsúlyosabb helyzet a mediterrán térségben valószínűsíthető, ahol ez a csökkenés a 70%-ot is elérheti.  Közép-Európában…

Tovább olvasom

Klímasemlegességi kisokos

Nyolc, kizárólag fejlődő vagy legkevésbé fejlett, egyébként is rendkívül alacsony kibocsátású és/vagy területarányosan nagy esőerdőkkel borított ország volt eddig képes klímasemlegessé válni a Földön, azaz nem bocsátanak ki több üvegházgázt, mint amit természetes elnyelőkkel ne tudnának ellensúlyozni. Ami jó hír, hogy több mint 90 ország is papíron elkötelezett e cél iránt, ami lefedi a globális kibocsátások közel 80%-át. A rossz hír azonban, hogy konkrét ütemtervek nélkül ezek hitelessége és sikeressége erősen kérdéses. Bhután, Comore-szigetek, Gabon, Guyana, Madagaszkár, Niue, Panama, Suriname – Nyolc, kizárólag fejlődő vagy legkevésbé fejlett, egyébként is rendkívül alacsony…

Tovább olvasom

Egyre gyorsabban emelkedik a tengerszint a klímaváltozás miatt

A globális tengerszint több mint kétszer olyan gyorsan emelkedik, mint a mérések első évtizedében, 1993-2002 között – közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO), amely egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a tendencia a következő évtizedekben folytatódik. A gleccserek olvadása és az óceánok rekordmértékű felmelegedése – amely a víz tágulásával jár – hozzájárult ahhoz, hogy a tengerszint 2013 és 2022 között évente átlagosan 4,62 milliméterrel emelkedett – számolt be róla a WMO a klímaváltozás súlyos hatásait taglaló jelentésében. A vízszintemelkedés mintegy kétszerese az 1993 és 2002 között mért növekedésnek. Az 1990-es évek eleje óta…

Tovább olvasom

Meggondolta magát a kormány, mégsem tiltják be az eldobható műanyag poharakat

Az eddigi tervek szerint 2023. január elsejétől tilos lett volna a műanyag italtartó poharak használata, ám egy veszélyhelyzeti rendelet útján módosítja ezt a szabályt a kormány – írja a Portfolio. A lap szerint nem 2023 januárjától, hanem csak 2024 július elsejétől lesz tilos a műanyag iltartartó poharak használata vagy annak forgalmazása. A Portfolio emlékeztet arra, hogy az eredeti 2021-ben megjelent rendelet mondta ki azt is, hogy az italtartó pohár olyan műanyagból készült egyszer használatos pohár, amely a fogyasztás helyén történő megtöltésre szolgál, ideértve a természetes személy személyes szükségletének kielégítésére szolgáló műanyag poharat…

Tovább olvasom

Botrány Egerben: a Tarna vizét kiszivattyúzó borászatot hiába tiltották ki a városból, mégis ott lesz egy fontos eseményen – a polgármester is megszólalt

Augusztusban példaértékű döntést hozott Eger képviselőtestülete, amikor kitiltott egy pincészetet a városból, mivel eltorlaszolták a Tarna medrét és kiszivattyúzták a vizét. Korábban a folyó hazánk egyik legnagyobb mellékfolyója volt, manapság viszont a kiszáradás veszélye fenyegeti, így az ehhez hasonló gazdasági érdekű, ám felettébb környezetkárosító manőverek miatt vészhelyzet állhat elő az érintett terület élővilágában. A Blikk.hu tudomására jutott, hogy a Heves megye székhelyéről kitiltott borászat mindezek ellenére részt vesz az idei Egri Borszalon rendezvényén, amelyre a városban kerül sor december 29-én, csütörtök délután 18.00 órától. Az esettel kapcsolatban felkeresték Eger polgármesterét, Mirkóczky Ádámot, aki…

Tovább olvasom

Kérdőívet indított az Ökopolisz Alapítvány a magyar erdők megvédéséről

Magyarországon egy augusztusi kormányrendelet óta erdeink veszélybe kerültek, pedig nem csupán Magyarország utolsó természetes növénytakarójaként tekinthetünk rájuk, hanem abból a szempontból is létfontosságúak, mert biztosítják a biológiai sokszínűséget, oxigént termelnek és tompítják a környezetszennyezés káros hatásait is. – írja közleményében az alapítvány. Az erdők megvédését közös ügynek tekintik, amelyért csak összefogva tehetünk igazán sokat. Éppen ezért elindítottak egy kérdőívet is, amelyben arra kíváncsiak, hogy az emberek hogyan, milyen megoldásokkal védenék az ország természetes növénytakaróját. A kérdőívet itt tölthetik ki.

Tovább olvasom

Keresztes László Lóránt egyeztetésre hívja Lantos Csaba energiaügyi minisztert

Hétfőn tesz esküt az országgyűlés előtt  az energiapolitikáért, nukleáris biztonságért, víziközművekért felelős miniszter-jelölt, Lantos Csaba, mellyel párhuzamosan ért véget Matolcsy György jegybankelnök beszámolója is a gazdasági bizottságban. Erről a két témáról tartott sajtótájékoztatót Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP parlamenti képviselője. Keresztes elmondta, hogy a válságok korába léptünk, és az is teljesen világos, hogy Magyarország azért van különösen kitett helyzetben a jelen válságok miatt, mert a kormány elhibázott politikát folytatott az elmúlt tizenkét évben. Matolcsy György egy nagyon kemény kormány kritikát fogalmazott meg, elmondása szerint azért vagyunk ennyire nehéz helyzetben,…

Tovább olvasom