„Amikor valaki meghal, mindig kinyitom az ablakot, hogy a lelke el tudjon menni”

Megosztás

Szívfacsaró karácsonyi videóüzenetet tettek közzé a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán, amelyben a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Covid-intenzív osztályának munkatársai beszéltek a tapasztalataikról és az oltás felvételének fontosságáról.

A megható videóban – amelyet az Index.hu szemlézett – az ott dolgozó kardiológus szakorvosok egyike elmondta, nem adják fel, és a borzasztó fáradtság, illetve leterheltség ellenére is van egy-két kedves szavuk egymáshoz. “Sajnos én azt gondolom, a Covid tényleg olyan, mint az orosz rulett, nem lehet tudni, hogy kinél, mit vált ki” – fogalmazta meg az egyik főnővér, aki hozzátette, mindennapjaik mind fizikailag, mind lelkileg rendkívül megterhelőek.

A Covid-osztály munkatársai üzentek a többi Covid-helyzetben helytálló kollégának és az összes egészségügyi szakdolgozónak is, hogy továbbra is szeressék a hivatásukat és a nehézségek ellenére is tartsanak ki, hiszen emberekkel foglalkozni a legszebb dolog a világon.

A lakosságnak pedig azt az üzenetet küldik karácsonyra, hogy mindenképpen oltakozzanak: “Hoztam magammal egy szokást. Amikor valaki meghal, akkor én mindig kinyitom az ablakot. Hogy a lelke el tudjon menni. Azt üzenem mindenkinek karácsonyra, hogy az első, második, harmadik oltást vegyék fel. Hogy nekünk ne kelljen több ablakot nyitni” – mondta el az egyik intenzív terápiás szakápoló.

(Index.hu)

Kapcsolódó cikkek