Eltűnt a Covid-járvány, az oltóanyaggyártó cég bevétele is rögtön megcsappant

Megosztás

Döbbenetes bevétele volt többek között a BioNTech vállalatnak is a Pfizer oltóanyagának eladásából. Most azonban az oltási fogadókedv szinte nullára csökkent, az oltóanyaggyártó cégek máris átállnak valami egészen másra, a Covid lecsengőben.

Meredeken visszaesett a német BioNTech bevétele és nyeresége az első negyedévben a COVID-19 elleni vakcina iránti kereslet visszaesésének következtében; a cég amerikai partnere, a Pfizer a múlt hét elején szintén jelentősen csökkenő negyedéves bevételről számolt be – írja a Hvg.

A mainzi székhelyű társaság hétfőn megjelent negyedéves jelentése szerint a március végén zárult három hónapra 502,2 millió euró nyereség mellett 1,277 milliárd euró árbevételt realizált, míg az előző év azonos időszakában 6,375 milliárd euró árbevétel mellett 3,698 milliárd euró nettó nyereséget ért el.

A német biotechnológiai kutatóvállalat a Pfizer amerikai gyógyszeripari céggel közösen 2020 végére az Európai Unióban elsőként fejlesztette ki az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (COVID-19) elleni védőoltást, és kapott engedélyt a forgalmazására. A BioNTech 2023-at az átmenet évének tekinti, amikor a koronavírus által meghatározott üzleti modellről átállnak. A cég fókuszában most az új termékek fejlesztése áll, különösen a rákkezelés területére koncentrálva.

Kapcsolódó cikkek