Az elmúlt években drámaian visszaesett a Zagyva vízhozama, és mára a szolnoki szakaszon szinte teljesen eltűnt a víz. A meder helyét zöld növényzet foglalja el, ami komoly ökológiai problémákat is jelez. A szakértők szerint a folyamat hátterében a tartós aszály, a kevés csapadék és a klímaváltozás együttes hatása áll.
Tovább olvasomCímke: zagyva
Zounok ispán öröksége: Szolnok kezdete
A Tisza és a Zagyva összefolyásánál fekvő terület már az őskortól lakott volt. Szolnok korai története a település kialakulásától az első írásos említésekig vezet. Már a kezdetekkor is fontos szerepet töltött be a térség életében stratégiai és gazdasági szempontból is kiemelkedő fekvése miatt.
Tovább olvasomÖsszefogás a Zagyva-parton, megtörtént az eddigi legnagyobb közösségi öntözés
Egyre szárazabbá válik éghajlatunk, így fontos a vízmegtartás. Most 1,5 óra alatt több száz litert juttattak el a parti fákhoz Szolnokon.
Tovább olvasomÚjraindult a Zagyva kotrása – hiába a tiltakozás, folytatódnak a munkálatok
Ahogy a Szol24-en megírtuk, pár napig úgy tűnt, hogy a Zagyva kotrása leállt a lakossági és civil tiltakozások nyomására, az Átlátszó július 18-án készült videóriportja szerint a munkálatok most mégis tovább zajlanak a folyóparton. A mederkotrást hivatalosan az aszály elleni védekezéssel indokolták, ennek ellenére számos természetvédelmi szervezet és szakértő szerint a beavatkozás súlyos károkat okoz a helyi ökoszisztémában.
Tovább olvasomA heves tiltakozások hatására leállították a Zagyva kotrását
A természetvédő közösségek komoly tiltakozását váltotta ki, hogy a hatóságok aszályos időszakban kezdtek kotrási munkálatokba a Tisza egyik mellékágában. Szendőfi Balázs természetfilmes éles hangvételű Facebook-bejegyzésekben hívta fel a figyelmet az intézkedésre, és úgy tűnik, a kollektív tiltakozás sikerrel járt: a vízügy leállította a kotrást.
Tovább olvasomEgy hét alatt nagy változás a Zagyvánál, jelentősen megnőtt a folyó vízhozama – videó
Egy héttel ezelőtt még rossz volt ránézni az éppen csak csordogáló szolnoki folyóra, mostanra a sok csapadék megtette jótékony hatását és egy kisebb “árhullám” érkezik. További nyolcvan centis vízszintemelkedésre számíthatunk, amire hatalmas szükség volt már.
Tovább olvasomAlaposan romlott a vízminőség, mivel alig jut folyadék a jászberényi Zagyva-ágba
Hazánk területének bő 90%-án súlyos az aszályhelyzet. Ez a földeken kívül a vizekre is rendkívül negatív hatással van. Ne lepődjünk meg, ha Jászberényben halpusztulást is tapasztalunk a romló minőségű vízben, ráadásul nem úgy tűnik, hogy a következő egy-két hétben megoldódik az aszályprobléma.
Tovább olvasomSzolnokon sok helyen alig pár centi mély – mi lesz így a Zagyvával?
A folyó vízszintje ismét kritikussá vált, 2022-ben már átéltünk ilyesmit. A tartós szárazsághoz most még a (már nem is annyira) rendkívüli forróság is hozzájárul. Egy közepes ugrással át tudunk már jutni egyik partról a másikra és a helyzet a következő napokban-hetekben is csak romlani fog, nincs a láthatáron komoly csapadék.
Tovább olvasomMi történt a Zagyvával Jászberényben?
Az elmúlt hetekben rendre beszédtéma volt a folyón elvégzett sok munkálat. Van, aki szerint több kárt okozott, mint hasznot, de most kicsit többet megtudhattunk róla.
Tovább olvasomEgyre többen félnek Szolnokon is a Zagyva partján bővíteni kívánt akkufeldolgozótól
Az üzem nagyjából 50 méterre van a Zagyvától, elméletileg csak az esővizet gyűjtik össze és vezetik célzottan a folyóba. Bár a technológia az ígéretek szerint biztonságos, egy technológiai próba során néhány éve robbanás történt, ami után emberre veszélyes, toxikus anyagokat mutattak ki az üzemen kívül. Tiltakozás formálódik a bővítés ellen.
Tovább olvasom