Mindezt nagyon gyorsan, mire a pórul járt áldozat le akarta tiltatni a kártyát, már nem volt rajta semmi. A szolnoki férfi társaival annyira sok mindent vásárolt a hirtelen jött lehetőséget kihasználva, hogy csak taxival tudták hazavinni az árut. A rendőrök azonban beazonosították és elkapták mindannyiukat.
Tovább olvasomCímke: vásárlás
Hasznos holmikat vehetünk Tiszafüreden és Szolnokon is a következő hétvégéken
Tiszafüreden most szombaton használt ruhákat, játékokat és könyveket vásárolhatunk a Kovács Pál Művelődési Központban, Szolnokon pedig egy héttel később régiségvásárt szerveznek.
Tovább olvasomKorábban anyja nevén voltak, most Orbán Ráhel vásárolt be tokaji szőlőkből
A miniszterelnök lánya összesen 273 millió forintért vett szőlőket Tokajnál. Az ingatlanok 48 helyrajzi számon vannak, korábban édesanyja nevén is voltak, jelenleg pedig férje, Tiborcz István gazdálkodik rajta. Ismét terjeszkedik a NER.
Tovább olvasomÓriási zuhanás: a járvány eleji szintre esett a bolti forgalom
Jól látszik a KSH adatain az infláció hatása: 13 százalékkal vásárol kevesebbet a magyar ember, mint egy évvel korábban.
Tovább olvasomTovábbi bevásárlással az állam a Yettelben is részesedést szerzett
A magyarországi telekommunikációban gyakorlatilag már megkerülhetetlenek az állami és NER-kézben levő cégek. A stratégia egyértelmű.
Tovább olvasomSzolnokon aludt az ágyában, amikor Barcelonában vásároltak az el sem lopott bankkártyájával
Olvasónk hihetetlen, de sajnos szinte már mindennapos sztorit mesélt el szerkesztőségünknek. Az a probléma, amivel ő most szembesült, bárkit utolérhet, bárki veszélyben érezheti magát. Soha nem lehet tudni, hogy mikor csap be a mennykő. Olvasónk az igazak álmát aludta, amikor egyszer csak éjjel 2 óra magasságában megrezzent a telefonja. Értesítést kapott, hogy kártyájával kifizettek 300 eurót. Még el sem telt egy szusszanásnyi idő, 30 másodperc múlva újra jelzett a telefonja: újabb 300 euró terhelésről kapott értesítést. A miheztartás végett: nem, nem lopták el a kártyáját. Az ott volt vele mindvégig…
Tovább olvasomÍgy változnak a vásárlási szokások az infláció hatására
A Mastercard Economics Institute közzétette a jövő évre vonatkozó éves előrejelzését, amelyből kiderül, hogy milyen új trendek és változások várhatók a fogyasztói vásárlási szokásokban. A kutatás főbb eredményei: Az évek óta tartó ingatlanpiaci fellendülés után a magasabb kamatlábak várhatóan erős hatással lesznek a megélhetési költségekre, és emiatt a fogyasztók költési szokásai is nagymértékben megváltoznak majd. A fejlett országokban előre láthatóan a lakhatásra fordított kiadások reálbérhez viszonyított mértéke közel 4,5% százalékkal fog csökkeni. A kiskereskedelem és az élelmiszerárak is meg fogják érezni a gazdaságot érő sokkhatásokat. Ahhoz azonban, hogy a fogyasztók lépést tudjanak…
Tovább olvasomHogyan spórolnak a magyarok?
Bár a magyar internetezők vásárlási szokásait ugyan folyamatosan alakítják az infláció hatásai, a jól megszokott minőségből nem tervezünk lényegesen lejjebb adni – derül ki a GKID piackutató cég felméréséből, melyet az eMAG megbízásából készítettek. Az eredmények szerint az alapvető élelmiszerekből, kozmetikumokból, ruhából és cipőből nem hajlandó olcsóbbat venni a vásárlók többsége, inkább hajlanak a vásárolt mennyiség csökkentésére. A közlemény szerint az év hátralévő részében a webáruházakban kínált akciós, kedvező árú termékek szerepe fontosabbá válhat, hiszen a válaszadók közel 80 százaléka vélte úgy, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a korábbinál jobban…
Tovább olvasomAz infláció hatása: visszaesett az élelmiszerboltok forgalma Magyarországon
2,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon idén augusztusban az egy évvel korábbihoz képest – számolt be a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján a HVG. A szám a megvásárolt áruk mennyiségét jelenti, nem az összesített árat, tehát nem azért volt növekedés, mert minden drágult. Közzétették azt is, hogy mennyi pénzt hagytunk a boltokban, és itt már látszik a durva infláció hatása: augusztusban több pénzt költöttek a magyarok vásárlásra, mint tavaly decemberben, a karácsonyi rohamban. A növekedésnek gyakorlatilag egyetlen oka van: az, hogy a benzinkutak forgalma sokkal nagyobb, 18,4 százalékkal több, mint…
Tovább olvasomCukorhiány lehet ősszel a boltokban
Ha valaki boltba megy, meglepődve tapasztalhatja, hogy hiánycikk lett a cukor, vagy limitált a megvásárolható mennyiség belőle. Nemcsak arról van szó, hogy a lekvárfőzéshez felvásárolták a háziasszonyok, eredendően kevés. Ráadásul az idei cukorrépa termést károsította az aszály, írja a sonline.hu. Hazánk éves cukorfogyasztása háromszázezer tonna, ám ebből idehaza tavaly csak nyolcvanezer tonnát tudtak megtermelni, az idén pedig hatvanezer tonna körül lesz ez a mennyiség. A termőterületek területe is folyamatosan csökken. Míg 2017-ben 15 500 hektáron termesztettek cukorrépát hazai feldolgozásra, addig 2021-ben már csak 10 500 hektáron, az idén pedig már csupán 8600 hektáron.…
Tovább olvasom