A Szolnoki Szimfonikusok által kísért koncertlemezt adott ki az aurevoir.

A Szol24-en a koncertet megelőző napon olvashattak róla január végén, hogy az aurevoir. zenekar a Művészetek Palotájában lép fel a Szolnoki Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A csapat teljesen újragondolta és átdolgozta a zenei repertoárját, aki pedig lemaradt róla év elején, bepótolhatja az élményt, hiszen megjelent a koncertről készült album.

Tovább olvasom

Nemzetközi terepen fogadta vastaps a Szolnoki Szimfonikusokat

Rendkívüli sikert aratott a Szolnoki Szimfonikus Zenekar novemberi turnéja Anton Bruckner születésének 200. évfordulója alkalmából rendkívüli a linzi Brucknerhaus és a salzburgi Odeïon Kulturális Központ elegáns termeiben: az ünnepi műsorral a Szimfonikusok bizonyították helyüket a világ vezető koncertszínpadain.

Tovább olvasom

Bruckner előtt tisztelegnek a nemzetközi turnéra induló Szolnoki Szimfonikusok

A Szolnoki Szimfonikusok idén novemberben különleges koncertsorozattal készülnek, ismét nemzetközi színtéren mutatják be művészi teljesítményüket. Az eseménysorozat központi témája Anton Bruckner születésének 200. évfordulója, amelyet a zenekar ünnepi műsorral és emlékezetes fellépésekkel tisztel meg.

Tovább olvasom

A szabadkai zsinagógában koncertezett a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar a szabadkai Zsinagóga különleges atmoszférájában adott emlékezetes koncertet, a schönbrunni kastélyban Lőrincz Judit szoprán énekesnő és Balázs Péter klarinétművész léptek fel szólistaként, míg az est karmestere Kanai Toshifumi volt. A program megszervezéséért a Szekeres László Alapítvány felelt. A zenekar idén áprilisban már bemutatkozott Szabadkán egy ütősegyüttes formációval, most azonban egy ötven fős zenekarral tértek vissza.

Tovább olvasom

Ausztriában koncertezik januárban a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az év első hónapjában, januárban a tavalyi évhez hasonlóan a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ismét Ausztriában lép fel, ahol koncerteket adnak Bécsben és Salzburgban is. Emellett a művészek a hazai közönségük számára szintén színvonalas zenei élményeket szeretnének kínálni a következő időszakban.

Tovább olvasom