Orbán katonai védelmet rendelt el az energetikai létesítményeknél – az indoklást többen vitatják

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítése érdekében katonákat vezényel országszerte a kiemelt energetikai létesítmények közelébe. A döntést azzal indokolta, hogy szerinte Ukrajna további akciókat tervez a magyar energiarendszer megzavarására. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében emellett drón repülési tilalmat is elrendelt, amelyet a polgári, illetve a kül- és belföldi pilóta nélküli repülőeszközökre terjesztett ki – az állami légijárműveket és a hagyományos légi közlekedést a tilalom nem érinti.

Tovább olvasom

Szolnok marad a honvédség egyik fontos bástyája

Egy évvel az alapkőletétel után újabb szakaszához érkezett a szolnoki Thököly úti különleges műveleti laktanya építése. A február 17-i, azaz mai bokrétaünnepségen azt ígérték, hogy az 59 milliárd forintos, tisztán hazai forrásból megvalósuló beruházás a magyar haderőfejlesztés egyik legfontosabb bázisa lesz, amely közvetlenül a hazai biztonságot erősíti.

Tovább olvasom

Lebilincselő: Szalay Ferenc együtt nézte a honvédelmi miniszterrel a szolnoki katonai bemutatót

Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Szalay Ferenc együtt múlatta az időt megyeszékhelyünkön. A tavaly leváltott polgármester szerint Szolnok mindig is a Magyar Honvédség legszilárdabb bástyája volt.

Tovább olvasom

Orosz gépek ellen kellett bevetni a Gripeneket, de a honvédelmi miniszter erről elegánsan hallgatott

Orosz repülők miatt kellett bevetni a Magyar Honvédség Gripeneit. A riasztás tényéről a honvédelmi miniszter is beszámolt közösségi oldalán, de azt elegánsan elfelejtette megemlíteni, hogy orosz repülők miatt kellett bevetni a légierőt.

Tovább olvasom

Szolnok: teljessé vált a 16 gépes H225M helikopterflotta a Magyar Honvédségnél

Két új Airbus H225M típusú helikopter érkezésével befejeződött a Magyar Honvédség közepes kategóriájú, többfeladatú helikopterflottájának kiépítése. A gépek érkezését Szolnokon, a Kiss József 86. Helikopterdandár bázisán jelentették be július 15-én.

Tovább olvasom

Honvédelmi miniszter: Szakítsunk a békementalitással

Egy csütörtök reggel nyilvánosságra hozott egyperces hangfelvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszél, hogy a kormány eltávolodik a korábbi békepolitikától. Magyar Péter már hétfőn utalt arra, hogy birtokába került egy dokumentum, amit „a Fidesz őszödi beszédének” nevezett, de konkrétumokat akkor még nem árult el. Szerda este bejelentette, hogy másnap reggel nyilvánosságra hozzák a bizonyítékot, amely szerinte világossá teszi: a kormány éveken át hazudott a békéről, miközben a háttérben háborús előkészületeket tett.

Tovább olvasom

Új katonai szuperbázis épül Szolnokon

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pénteken jelentette be, hogy Közép-Európa egyik legjelentősebb beruházásának fog számítani a szolnoki különleges műveleti laktanya létrehozása. A Thököly úti régi laktanya helyére tervezett új katonai komplexum alapkőletételén arról beszélt, a fejlesztés nemcsak Magyarország, hanem az egész régió számára kiemelkedő jelentőségű.

Tovább olvasom

High-tech H225M helikopterek érkeztek Szolnokra

Újabb korszerű harci eszközök érkeztek a Magyar Honvédséghez – a tatai dandár két Leopard 2A7 harckocsival, egy Wisent 2 műszaki vontatóval és egy PzH 2000 önjáró tüzérségi löveggel, Hódmezővásárhelyen az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár két Lynx KF41 gyalogsági harcjárművel gazdagodott, Szolnokra pedig szintén két új H225M helikopter érkezett.

Tovább olvasom

A honvédség szolnoki fejlesztési terveiről egyeztettek

Navracsics Tibor és Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterekkel egyeztetett ma a város és a megye vezetése a város katonai szerepéről, ezzel kapcsolatos fejlesztései terveiről. Szalay Ferenc polgármester közösségi oldalán a tárgyalással kapcsolatban megjegyezte, hogy ma a városban kiemelten fontos a honvédséghez kapcsolódó területek és az infrastruktúra korszerűsítése is. Szolnokon az ipari területek fejlesztése is kiemelten fontos, ezekről is tárgyalt már a város vezetője. Fotó: Szalay Ferenc Facebook

Tovább olvasom