Jelentősen megnőtt azoknak a jászberényi családoknak a száma, amelyek önkormányzati segítség nélkül nehezen tudnák megoldani otthonuk fűtését. A város idén hatmillió forintot különített el szociális tűzifára, amelyből a korábbiaknál nagyobb mennyiséget szeretnének beszerezni.
Tovább olvasomCímke: önkormányzat
Veszélybe került az ingyenes tűzifagyűjtés, de végül jó hírt kaptak a tiszapüspökiek
Majdnem meghiúsult a rászoruló családokat segítő kezdeményezés Tiszapüspökiben, miután egyesek már a hivatalos megállapodás előtt megjelentek a fakitermelés helyszínén. A helyzetet végül sikerült rendezni, november 4-től pedig engedéllyel gyűjthetnek szárazfát a helyiek. A téli fűtéshez szükséges tüzelő beszerzésében ez komoly segítséget jelenthet.
Tovább olvasomFillérekért kerülhettek volna vállalkozókhoz szolnoki iskolai konyhák
Négy újabb szolnoki intézmény tálalókonyhájának működtetését szervezték volna ki vállalkozóknak, ám az októberi közgyűlésen nem sikerült elfogadni az előterjesztést. A javaslat mindössze évi ötezer forintos, konyhánként fizetendő bérleti díjat tartalmazott, miközben a dolgozók foglalkoztatásának és a döntés előkészítésének kérdése is vitát váltott ki. A mostani szavazás egy nyáron megkezdett átalakítás folytatását akadályozta meg.
Tovább olvasomAktívabb és kezdeményezőbb KDNP-t szeretnének építeni Szolnokon
Rehó János, a Kereszténydemokrata Néppárt szolnoki szervezetének elnöke a szervezet hivatalos honlapján beszélt arról, hogy a Fidesszel való szövetség mellett a jövőben határozottabban érvényesítenék önálló kereszténydemokrata arculatukat. Első javaslatukként a 120 négyzetméter alatti lakóingatlanok építményadójának visszavonását vagy felfüggesztését kezdeményezik a városvezetésnél, és konstruktív politizálást ígérnek.
Tovább olvasomKülön e-mail-címet kaptak a szolnoki társasházak, ide várják a közös képviselők jelzéseit
Új lehetőséget biztosít a szolnoki önkormányzat a társasházak és a városháza közötti kapcsolattartásra. Az októberben megtartott egyeztetés után külön elektronikus elérhetőséget hoztak létre, amelyen a közös képviselők közvetlenül jelezhetik a lakóközösségeket érintő problémákat és észrevételeket.
Tovább olvasom114 millióért adtak el egy tiszaligeti telket, de az értékbecslést hiába kérték ki
Újabb kérdések merültek fel a Szolnokra tervezett vízilabda-akadémia beruházásával kapcsolatban. A Tiszaligetben található, másfél hektáros ingatlant 114,3 millió forintért értékesítette az önkormányzat, az adásvételt megalapozó értékbecslést azonban egy helyi civil csoport közérdekű adatigénylés ellenére sem kapta meg.
Tovább olvasomKonténernyi galambtüskével vennék fel a harcot Szolnokon, és a Szollak működését is átalakítanák
Nemcsak a belvárosban elszaporodott galambok miatt tervez változtatásokat a szolnoki önkormányzat. Györfi Mihály polgármester a társasházak közös képviselőivel tartott találkozón új városi cég létrehozásáról és a Szollak társasházkezelési feladatainak átszervezéséről is beszélt.
Tovább olvasomVárja a javaslatokat a szolnoki önkormányzat a városi kitüntetésekre
Öt kategóriában hirdetett felhívást a kiemelkedő helyi teljesítmények elismerésére Szolnok önkormányzata. A kultúra, a tudomány, a pedagógia, a sport és az idegenforgalom területén maradandót alkotó személyekre és közösségekre október végéig tehetnek ajánlást a lakosok és a szervezetek.
Tovább olvasomMásfél éve várnak rá, most végre elkészülhet a törökszentmiklósi Galambos Park
Friss fényképeken mutatták meg, hol tart a sokat csúszott törökszentmiklósi parkfelújítás. A munkák befejezése közeledik, a látogatóknak azonban még több hivatalos eljárás lezárására kell várniuk.
Tovább olvasomAkár félmilliós bírságot is kaphatnak a szolnoki ingatlantulajdonosok egy elmulasztott bejelentés miatt
Komoly pénzügyi következményei lehetnek annak, ha valaki elmulasztja bejelenteni ingatlanát a szolnoki adóhatóságnál. Az önkormányzat most arra figyelmeztet, hogy a mulasztók nemcsak bírságra, hanem akár több évre visszamenő adófizetésre is számíthatnak.
Tovább olvasom