Nem csak akkor megyünk ki a helyszínre, amikor “vér folyik”

A családon belüli erőszak olyan fontos téma, amivel az Európai Parlament is rendszeresen foglalkozik. Az adatok szerint az EU-ban minden harmadik nő – összesen mintegy 62 millió fő – tapasztalt már fizikai és/vagy szexuális erőszakot. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság adatai szerint 2022-ben 357 esetben került sor ideiglenes megelőző távoltartó határozat meghozatalára a megyében, míg ez év augusztus 23-ig ez a szám 209. Ezek az ismert esetek. A családon belüli erőszakban érintettek pontos számát azonban senki sem tudja, hiszen korántsem minden elkövető nyeri el méltó büntetését. Egyrészt mert ez a téma még mindig…

Tovább olvasom

Magyarország az egyetlen olyan uniós ország, ahol zéró a női miniszterek száma

Varga Juditnak a hétfő volt az utolsó munkanapja igazságügyi miniszterként, lemondásával a kormány nő nélkül maradt. Az igazságügyi miniszter június végén jelentette be lemondását, és közölte: a 2024-es EP-választáson vezeti majd a Fidesz kampányát.  Varga 2019 óta volt igazságügyi miniszter, utódja Tuzson Bence, vele együtt pedig Magyarország 14 miniszteri posztját egytől egyig férfiak töltik be. Vargától Novák Katalin köztársasági elnök is elbúcsúzott egy Facebook-posztban, ahol meg is jegyezte, hogy augusztus 1-től már nem lesz női minisztere az országnak.  Az Euronews utánajárt 27 uniós tagország kormányai augusztus 1-jei összetételének, és megállapította, hogy az…

Tovább olvasom

Európa is felfigyelt az alsózsolcai roma dúlákra

A gyermekvárás kiemelkedő időszak egy család életében. Nem csupán a 9 hónap alatt megélt érzelmi és fizikai változások jelentősek. Az sem mindegy, hogy milyen események, impulzusok érik a babát váró nőt a személyes környezetben és a kötelező vizsgálatok, valamint a szülés során. Az alsózsolcai dúlaszolgálat azokat az anyákat támogatja, akik szeretnének kísérővel szülni. A család nem mindig tud megfelelő támogatást biztosítani az anyának, azonban ma már nem kell ezzel a folyamattal egyedül maradni. Felkérhető olyan képzett, várandósságot és szülést kísérő személy, aki nem csupán felkészíti a kismamát, hanem ott is van vele…

Tovább olvasom

Orosz nők azt kérik Putyintól, ne küldje lemészárolni a férjeiket és a fiaikat a háborúba

Az egyik nő szerint a férjeiket úgy küldik rohamba, mint a birkákat a vágóhídra. Megjelent egy video a Telegramon, amin Moszkva-környéki nők egy csoportja kéri Vlagyimir Putyintól, hogy ne küldje mészárszékra a férjeiket és fiaikat – írja a 444.hu. Nem megfelelő kiképzésről beszélnek, ami az ígért két hét helyett csak négy napig tartott, mielőtt bevetették volna a hozzátartozóikat. A táblán, amit tartanak, a 580-es Tüzérségi Hadosztály felirat olvasható. Az egyik nő arról beszél, hogy a férjeiket úgy küldik rohamba, mint a birkákat a vágóhídra. „Egyszerre ötöt, 100 erősen felfegyverzett ellenséges…

Tovább olvasom

Két nő azt állítja, hogy felettesük fizikailag bántalmazta őket egy szolnoki kiképzésen

Két női beosztottját is bántalmazhatta egy tiszthelyettes Szolnokon – írja a 24.hu. Az áldozatok szerint egy október végi határvédelmi felkészítés során az egyik nőt úgy mellbe vágta gumibottal, hogy azóta rendszeres orvosi segítségre szorul, a másik nőnek pedig a térde sérült meg. Az egyik sértett panaszt tett az ügyben, de mivel az nem jutott eredményre, feljelentést tett a katonai ügyészségen. Az ügyészség szerint alárendelt megsértésének bűntette miatt nyomozást folytatnak, de a gyanúsítottat még nem hallgatták ki.

Tovább olvasom

Mi kell a nőnek? – Mi sem egyszerűbb!

Évszázadok óta kitörölhetetlen a férfiak fejéből az a legenda, miszerint a nőket képtelenség megérteni. Filmek, viccek, bölcseletek, versek és mémek ezrei szólnak arról, hogy hiába minden erőfeszítés, a szebbik nem gondolatai kifürkészhetetlenek és vágyaik útvesztőjében még egyetlen férfi sem találta meg a kiutat. Tehát mindenki nyugodtan visszaülhet a tévé elé, a párja keze helyett szoríthatja a mobiltelefont és ahogyan az ég kék, a fű zöld; a nőket így teremtette a Mindenható. Kedves férfiak, itt az ideje, hogy ne döntsenek a nők feje felett, inkább próbáljanak belenézni! A könnyebb megértéshez alkalmazzunk…

Tovább olvasom

Ha a nőkön múlna, hatékonyabb klímapolitikát folytatna a világ

Egy 91 országon átívelő tanulmány szerint a nők kulcsfontosságú szerepet játszanak a szigorúbb klímapolitikák kidolgozásában, valamint helyi szinten is aktívan hozzájárulnak az erőforrások fenntartható kezeléséhez és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz. Ugyanakkor szerte a világban a nők továbbra is akadályokba ütköznek a döntéshozatalban való részvétel terén. A Másfélfok legfrissebb cikke szerint a nők és lányok kulcsfontosságú szerepet játszanak a hatékonyabb környezet- és klímavédelemben. Kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a társadalmilag elvárt nemi szerepek miatt a nők a férfiaktól eltérően értékelik a kockázatokat, és jellemzően családjuk és közösségeik jólétét helyezik előtérbe az erőforrás-gazdálkodási döntésekben.…

Tovább olvasom

Ferenc pápa: A nők jobb vezetők, mint a férfiak

Az egyházfő úgy véli, ezt már többször bizonyították is. A Vatikánban vezetői pozíciót betöltő nők szerepét méltatta Ferenc pápa, akit eredetileg az iráni tüntetéseket kirobbantó nőkkel kapcsolatban kérdeztek. Az egyházfő ugyan kikerülte a kérdést, de legalább a nőkről általánosságban megfogalmazott néhány fontos gondolatot. “Már többször bizonyították, hogy jobb vezetők, mint a férfiak. Az a tapasztalatom, hogy a dolgok minden alkalommal jobban kezdenek működik, amint egy nőt felelősségteljes hivatalba neveznek ki a Vatikánban” – fogalmazott például. Ferenc pápa Raffaella Petrini ferences szerzetesnővért említette, akit tavaly novemberben neveztek ki a pápai állam…

Tovább olvasom

A tálibok megtiltották a nőknek, hogy férfi kísérő nélkül utazzanak nagyobb távolságokat

A tálib kormány erény- és erkölcstelenségügyi minisztériuma vasárnap hozott rendeletének értelmében az afgán nők csak akkor utazhatnak el 72 kilométernél nagyobb távolságra, ha egy felnőtt férfi családtagjuk is velük tart. Továbbá a járművek vezetői pedig nem szállíthatnak olyan nőket, akik nem takarják el az arcukat, a járműveken pedig zenét játszani is tilos. Az augusztus óta hatalmon lévő rezsim az utóbbi néhány hónapban bezárta a középiskolákat a lányok számára, továbbá a nők egy része el sem mehet dolgozni. A Human Rights Watch nevű jogvédő szervezet a BBC-nek azt mondta, ez egy…

Tovább olvasom

“Hisztis, nehéz napokkal” szúrt oda a fideszes polgármester az ellenzéki képviselőnőnek

Hajdúnánás mostanában nem először tűnik fel negatív színben, egy Hadházy Ákos által megszellőztetett közbeszerzési ügyben is érintett a település, köztük a jegyző is. „Úgy látom, hogy ez egy nehéz nap önnek is, képviselő asszony. Vannak ilyen napok, hölgyeknél ez nehezebb” – mondta Szólláth Tibor, Hajdúnánás fideszes polgármestere egy önkormányzati ülésen Bódi Judit ellenzéki frakcióvezetőnek, amikor az kritizálta a település vezetését – adta hírül a 444.hu. Bódi gusztustalannak nevezte a polgármester szavait, de Szólláth nem sokkal később ugyanígy támadt a képviselőnőre, azt mondta „Van egy feleségem, és van egy lányom is,…

Tovább olvasom